Az unió jóváhagyta a debreceni repülőtérnek szánt 3,8 millió eurós állami támogatást
Az Európai Bizottság jóváhagyta a debreceni repülőtérnek szánt 3,8 millió eurós, mintegy 1,2 milliárd forintos állami támogatást, miután úgy találta, hogy a repülőtér infrastrukturális fejlesztésére szánt hozzájárulás megfelel az uniós állami támogatásokat célzó szabályozásnak – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
A közlemény szerint mivel a projekt hozzájárul a régió fejlődéséhez és javítja a régió összeköttetését anélkül, hogy jogtalanul torzítaná az egységes piacot, a bizottság úgy döntött, hogy a fejlesztési projekt összhangban van az uniós állami támogatási szabályokkal, valamint azzal a 2014-es repülési iránymutatással, amely a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szól.
Ha már Debrecen, friss hír, hogy túl van repülésén a Wizz Air Gagarinja, az első utas, aki kipróbálta a Moszkva–Debrecen-járatot. A közvetlen járat első utasát, Valerij Szurzsenkót a reptér és a moszkvai magyar nagykövetség is ajándékokkal lepte meg.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.