Nyolc bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban, a tavalyi öt után. A 2007 óta csaknem félezer pénzintézet zárt be.
Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján szereplő adatok szerint a legutóbb csődbe jutott bank az Illinois állambeli Washington Federal Bank for Savings volt.
Januárban két pénzintézet, márciusban és áprilisban egy-egy, májusban ismét két bank, majd októberben egy újabb "húzta le a rolót".
Tavaly öt bank ment csődbe az Egyesült Államokban, ezzel a 2007 óta bezárt pénzintézetek száma csaknem ötszázra nőtt. Az Egyesült Államokban 2015-ben nyolc, 2014-ben még tizennyolc, egy évvel korábban pedig huszonnégy banknak kellett végleg bezárnia.
A csődhullám hét éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről.
A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 67 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.