Gazdaság MTI 2017. október. 22. 14:16

A Milan egykori hátvédjéből Grúzia egyik legfontosabb politikusa lett

Kaha Kaladzét választották meg Tbiliszi polgármesterének. Az AC Milan labdarúgó csapat egykori népszerű focistája a voksok 51,1 százalékát szerezte meg a választásokon.

Az 1,2 milliós lakosú Tbiliszi polgármesteri tisztsége az egyik legfontosabb politikai posztnak számít a kaukázusi országban.

2012 óta Kaladze kormányfőhelyettes és energiaügyi miniszter volt.

Labdarúgó karrierje során, 1993 és 2012 között a Dinamo Tbiliszinél, a Dinamo Kijevnél, az AC Milannál és a CFC Genoánál játszott, illetve hazája válogatottjának csapatkapitánya is volt.

Szombaton Georgia 64 városában és településén tartottak helyhatósági választásokat, a részvétel 45,64 százalékos volt.

A kormányzó Georgiai Álom a szavazatok csaknem 56 százalékát szerezte meg - közölte a választási bizottság vasárnap a leadott voksok mintegy 64 százalékának összesítése mellett. A tájékoztatás szerint a második helyen végzett az Egyesült Nemzeti Mozgalom, a harmadik és a negyedik helyezett pedig az Európai Georgia, illetve a Hazafiak Szövetsége párt szerezte meg.

A helyhatósági választások első fordulójában a szavazatok több mint felét kell megszereznie a jelölteknek, különben második fordulóra van szükség a két legtöbb voksot szerző induló részvételével. A rendelkezésre álló információk szerint a nagyvárosokban a kormánypárti jelöltek arattak győzelmet, egyedül Kutaisziben lehet második fordulóra számítani a szoros eredmény miatt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.