Gazdaság hvg.hu 2017. október. 07. 14:50

Simicskó: 2024-re a magyar védelmi költségvetés eléri a GDP 2 százalékát

2026-ig tart itthon a mostani haderőfejlesztési program. A tartalékos katonák létszámát húszezerre szeretnék növelni.

Csaknem 300 önkéntes területvédelmi tartalékos katona tett esküt szombaton Hajmáskéren, a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központja lőterén. A honvédelmi miniszter ott beszélt az MTI szerint arról, hogy a haza védelme nemzeti ügy, amelyet három pillérre épít a kormány: a Magyar Honvédség képességeire, a NATO szövetségi rendszerére és az állampolgárok áldozatkészségére, hazafias elkötelezettségére.

A tartalékosok rendszere kiváló lehetőség arra, hogy az állampolgárok hazafias elkötelezettsége erősödjön, és a civil lakosság is nagyobb biztonságban élhesse meg mindennapjait – tette hozzá.

Azt is mondta: a 2026-ig tartó haderőfejlesztési programban kiemelt cél a magyar honvédség képességeinek javítása és a védelmi kiadások növelése. A magyar védelmi költségvetés 2024-re el fogja érni a GDP két százalékát – ígérte.

Simicskó István az eskütétel után tartott sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy 2010-ben mindössze 17 tartalékos katona volt Magyarországon. A 2010-től kialakított rendszerben most körülbelül ötezer fős, műveleti és védelmi elven szervezett tartalékos állománnyal rendelkezik Magyarország, és a cél a húszezer létszám lenne.

Benkő Tibor vezérkari főnök szerint a tartalékosok jelentős része rendelkezik katonai múlttal, de egyre több fiatalt is sikerül megszólítani, ezért a kiképzést is az alapoktól kell kezdeni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.