Úgy látszik, egyes megszűnőben lévő cégeknek még focicsapatok pénzelésére is futja.
Az Index szúrta ki, hogy a Mezőkövesd-Zsóry FC honlapján fellelhető információk szerint a csapatot két olyan cég is szponzorálja a csapatot, amely jelenleg felszámolás alatt áll: a céginformációs adatbázisok szerint Dantnova Kft. és a Temen Trade Kft. a megszűnés állapotában van.
Előbbi még az MLSZ központi, hivatalos jegyeladó oldalán is ott szerepel a csapat szponzorai között. Utóbbiról pedig azt érdemes tudni, hogy a Pharos 95-tel (Mészáros Lőrinchez közel álló építőcég) közösen dolgoztak a Balmazújváros új stadionján, egy 333 milliós szerződés keretében.
Mindez azért is különösen érdekes, mert a klub elnöke az a Tállai András, aki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, emellett a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.