Gazdaság hvg.hu 2017. március. 15. 13:55

Még mindig rosszul járnak a magyar fuvarozók a német útdíjjal

Az Európai Parlament szerint sérti az uniós jogszabályokat az egyszer már elkaszált német útdíjrendszer újabb változata is.

Még mindig hátrányosan különbözteti meg a külföldi, köztük a magyarországi fuvarozókat a német útdíjfizetési rendszer – állapítja meg az Európai Parlament most elfogadott állásfoglalása. A testület azt követően szavazott a kérdésről, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette a németekkel szembeni eljárást.

Brüsszelt ugyan meggyőzte az, hogy a németek enyhítettek a szigoron, ám a képviselők szerint az még mindig sérti az uniós jogot, hogy a díjat csak a német fuvarozók vonhatják le a gépjárműadóból.

Mivel még a felülvizsgált rendszer is megengedi, hogy a német autósok levonják az útdíjat az adóból, az így nem hárít többletterheket a német fogyasztókra és ezáltal fenntartja az állampolgárságon alapuló közvetett megkülönböztetést - áll a az 510 szavazattal 126 ellenében 55 tartózkodás mellett elfogadott szövegben. Az EP arra kíváncsi, hogy a Bizottság miért függesztette fel a Németországgal szembeni kötelezettségszegési eljárást.

A Parlament szerint közös keretekre van szükség annak érdekében, hogy az Európai Unión belül következetes, tisztességes úthasználatidíj-rendszerek jöjjenek létre. Az Eurovignette-re és az európai elektronikus útdíjszedési szolgáltatásra vonatkozó jogi szabályozás felülvizsgálata jó lehetőség egy ilyen keret kidolgozására.

A 2015-ös eredeti rendszer megengedte volna a német sofőröknek, hogy a gépjárműadóból vonják le az útdíjat, ezt azonban - mivel a külföldieket diszkriminálta - Brüsszel elkaszálta. A jogsértési eljárást felfüggesztették, miután az Európai Bizottság és a német közlekedési minisztérium tavaly decemberben megállapodásra jutott.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.