Gazdaság hvg.hu 2017. január. 10. 14:03

Hadházy Ákost kóstolgatja a TV2 Tények

Az LMP antikorrupciós szóvivője került a Tények célkeresztjébe. Mert hogy az apja egy olyan cégnél dolgozik, amelynek tulajdonosa a helyi gazdák szerint gyanús körülmények között szerzett földet. A Fidesz közleményben követeli a magyarázatot.

Visszás Tolna megyei államiföld-szerzésekről szólt a TV2 Tények egyik hétfő esti riportja. Az anyagot arra fűzték fel, hogy gyanús földszerzések epicentrumában az a helyiek által állítólag zöld bárónak nevezett Twickel György áll, akinek egyik cégében, a Szekszárd Zrt.-ben vezető beosztásban dolgozik Hadházy Ákos LMP-társelnök apja, Hadházy Árpád. Ez a tisztség a riportban végig homályban marad, mint Hadházy reakciójából kiderül, nem véletlenül.

A Szekszárd környéki gazdák egyike neve elhallgatását kérve azt mondta, hogy tudomásuk szerint "strómanokhoz kerültek a földek, olyan fiatal gyerekekhez, akik több száz millió forint értékben vásároltak földet, holott semmi közük nincs az egészhez". Emögött szerintük Twickel György és holdudvara áll – tette hozzá. A TV2 arra tesz erőfeszítéseket, hogy Hadházy Ákost ehhez a holdudvarhoz tartozónak állítsa be.

(Az egyik megszólaltatott gazdálkodó egyébként tévesen a Nemzeti Agrárkamara elnökének nevezi Hadházy Árpádot, holott ezt a posztot a fideszes országgyűlési képviselő, Győrffy Balázs tölti be, aki kifelejtette a vagyonbevallásából 50 milliós, családi gazdálkodásból származó jövedelmét.)

A neve elhallgatását kérő gazda úgy gondolja, a megyei agrárkamarát elnöklő Hadházy Árpád inkább a magánszemélyek közötti földvételeknél rúg labdába. A TV2 mégis az állami földek átjátszásáról faggatta a heti rendszerességel korrupciós tájékoztatókat tartó LMP-s politikust, arról érdeklődve, hogy indít-e korrupciós vizsgálatot ebben az ügyben is.

Hadházy így válaszolt: "Nagyon örülök, hogy itt vannak, mert attól féltem, hogy a TV2-nek nincs elég mozgó stábja. Én egy év alatt körülbelül 50 korrupcióinfót tartottam, az elsőn itt tetszettek lenni. Nagyon örülök, hogy ezek szerint ha egy ellenzéki politikusról kell lejáratókampányt csinálni, akkor a TV2-nek erre van stábja. Ezt tudom erről az ügyről mondani.”

Facebook-oldalán Hadházy Ákos azt írta: "ha valakit esetleg a tények is érdekelnek, hogy hogyan 'kerültem én közel a földmutyihoz': Édesapám toxikológus szakállatorvosként a minőségbiztosításért felelős igazgató a Szekszárdi Mezőgazdasági ZRt-nél. A cég "német" tulajdonosa – egyébként az egyik legősíbb magyar család tagja, Zichy Mária grófnő fia – állítólagos földügyeit gondolták a kormánypárti szolgák alkalmasnak a lejáratásomra. Édesapám egyébként 6,5 hektár szőlőt művel, 30 év alatt apránként vásárolta a területeket és mindet saját kezűleg (szó szerint) telepítette el. (Némileg eltérő siker ez M.Lőrinc felcsúti gázszerelőhöz képest, aki pedig 3 év alatt jutott 5700 hektár földhöz)" – írta.

A Fidesz kedd délelőtt az MTI útján továbbított közleményben felszólította a politikust, hogy azonnal adjon magyarázatot "érintettségére" a "Tolna megyei földárverések körüli zavaros ügyekben".

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.