Gazdaság hvg.hu 2016. november. 08. 11:47

Sokba kerül a Samsungnak a befolyásos unoka németországi lovastúrája

A Samsung Electronics főhadiszállására toppant be az ügyészség, hogy gyanús szponzori pénzek után tudakozódjon. A világhírű multi szóvivője semmit sem mondott, de a sajtó megírta: az ügyészség azt a korrupciós botrányt vizsgálja, mely megrengette Park elnök asszony hatalmát Dél-Koreában.

 Az elnök asszony népszerűsége a mélyponton van, mindössze a lakosság százaléka bízik benne. Kénytelen volt olyan miniszterelnököt kinevezni, aki nem a pártjának a tagja. Legjobb barátnője és egyben politikai bizalmasa előzetesbe került – írja a francia Le Monde.


Szekta és politikai korrupció

Erre alapozta hatalmát Dél -Korea első elnök asszonya, aki most pácban van. Pedig nem csinált mást, mint az apja, aki korábban az ország mindenható diktátora volt. A szektákra és a koreai multikra támaszkodott már ő is – természetesen a hadsereg mellett. Lányát ugyanez a rendszer segítette hatalomra: 2012-ben Park Geun-hye megnyerte az elnökválasztást. Papáját a szektafőnök támogatta, az elnök asszony stílszerűen a szektafőnök lányára támaszkodott. Choi Sun-sil tartotta kézben a politikai korrupció szálait. Aki el akart intézni valamit az elnök asszonynál, az neki szólt és neki fizetett.

Befolyására jellemző, hogy a Samsung fontosnak tartotta: lányának lovasképzését ő fizethesse Németországban. A szektafőnök unokája összesen 2,8 millió eurót kapott sporttámogatás címén. A befolyásos mama immár előzetesben van. Kérdés, hogy az ügyészség meddig megy el a vizsgálatban? Dél-Koreában a hatalom még mindig meglehetősen zárt struktúra. Az elnök asszonynak elvben egy éve még hátravan. Talán kihúzza addig, de politikai pályafutása minden bizonnyal véget ért.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.