Gazdaság hvg.hu 2016. szeptember. 19. 18:01

Vajda Zita nem közszereplő, akik róla írnak, azok meg szexisták – az MNB visszavág

A Matolcsy György barátnőjeként emlegetett Vajda Zita jogi lépéseket tesz a személyét érintő állítások miatt. A jegybank közölte: Vajdát felkészültsége, szakmai hozzáértése alapján nevezték ki igazgatóhelyettesnek és kutatónak a Pageo Alapítványnál. A róla cikkező lap az MNB szerint azt sugallja, hogy többdiplomás nőként nem lehet csak úgy boldogulni.

Valótlan és személyiségi jogokat sértő állítások jelentek meg a Matolcsy György barátnőjének mondott Vajda Zitáról – írta hétfői közleményében a Magyar Nemzeti Bank, reagálva az elmúlt napok cikkeire, amelyek szerint:

Mai közleményében a jegybank azt írta, hogy a Pallas Athéné Alapítványok elhatárolódnak minden olyan politikai célzatú támadástól, amely valótlan színben tünteti fel az alapítványok és tisztségviselőik munkáját. A Népszabadság lejárató cikksorozatában rendre személyiségi jogokat sért, mivel a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványnál dolgozó

Vajda Zita, valamint családtagjai nem minősülnek közszereplőnek.

De nemcsak ez a baj az MNB szerint, hanem az is, hogy a napilap cikkei

azt sugallják, hogy nőként, pusztán többéves szakmai tapasztalattal és több diplomával nem lehet szakmailag érvényesülni.

Az MNB szerint ez egy politikai lejárató kampány a Pallas Athéné Alapítványok és igazgatóhelyettese, Vajda Zita ellen. A cikkek túlmutatnak "az újságírói szabadságon", és súlyosan sértik a magánélethez való jogot, továbbá az alapítványokat és Vajda Zitát hamis vádakkal illetik.

Az igazság az egésszel kapcsolatban az – tudtuk meg az MNB-től –, hogy a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány és Geopolitikai Kutatóintézete szakmai alapokon működő szervezetek, munkatársaik magas szakmai színvonalon folytatják munkájukat.

Vajda Zitát felkészültsége, szakmai hozzáértése alapján nevezték ki igazgatóhelyettesnek és kutatónak.

A napilap cikkei pedig tudatosan elhallgatják, hogy Vajda Zita többéves nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkezik, két gazdasági diplomát és négy nyelvvizsgát szerzett.

Vajda Zita korábban a Nemzetgazdasági Minisztériumban, a Magyar Nemzeti Bankban és a világ egyik vezető pénzintézeténél, a Morgan Stanley-nél is dolgozott Budapesten, illetve Londonban. Felkészült nemzetközi pénzügyi és társadalompolitikai szakember, akit a diplomái és végzettsége révén alkalmaztak a Morgan Stanley-nél, majd a Nemzetgazdasági Minisztériumban, ahol a szakterületek változása miatt dolgozott több területen is – olvasható a közleményben.

A lap az MNB szerint azt a téves következtetést vonja le, hogy nőként nem lehet pusztán tudás és szakmai tapasztalat révén érvényesülni a munka világában. Mint írták, Vajda Zitát egyszer sem keresték meg az ügyben.

Vajda Zita sajtó-helyreigazítást kezdeményez a Népszabadság több cikkének valótlan állítása miatt, továbbá a személyiségi jogainak és jó hírnév megsértése miatt a Pallas Athéné Alapítványokkal közösen megteszi feljelentését - zárta közleményét a jegybank.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.