Magyarország helyzetben lehet: a járműipar egyik legfontosabb fejlődési irányának főcsapásában mozog: az önvezető technológiát egy sor magyar startup is reszelgeti, sőt, a kormány is felismerni látszik a lehetőséget, és igyekszik olyan intézkedéseket hozni, amelyektől a terület felfutását reméli. A végső sikerhez persze elengedhetetlen a hazai oktatás színvonalának emelése és az egyre kínzóbb munkaerőhiány enyhítése.
A fejlett vezetéstámogató rendszerek és az önvezető technológia a következő évtizedekben sok tízezer milliárd forintos piaccá nőhet. Ebből a hatalmas üzletből részesedhet Magyarország is, részben annak köszönhetően, hogy már most több nemzetközi nagyvállalat, illetve feltörekvő magyar startup is komoly kutatásokat és fejlesztéseket végez az önvezető technológia területén.
A balesetek megelőzésénél és a társadalmi hasznosságnál is van sokkal nyomósabb oka annak, hogy a fejlettebb vezetéstámogató rendszerek és az önvezető technológia alkalmazása rohamléptekben fog terjedni a világban, elképesztően nagy üzletről van szó. A Goldman Sachs szerint bár tavaly még csak 3 milliárd dolláros (855 milliárd forint) bevételt generáltak ezek a rendszerek, 2025-re 96 milliárd dollárosra (27 360 milliárd forint), míg 2035-re már 290 milliárd dollárosra (82 650 milliárd forint) nőhet a piacuk.
Ez pedig hatalmas kísértést jelent, az autógyártók, a beszállítók, a technológiai cégek és a startupok számára egyaránt, amelyek mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a következő években a lehető legnagyobb szeletet hasítsák ki maguknak ebből a tortából.
Azt, hogy mekkora a hype az új iparág körül, jól mutatja, hogy az autógyártók egymás után jelentik be, mikorra dobják piacra önvezető rendszerrel ellátott járművüket. A licitet egyelőre a Tesla vezeti, Elon Musk ugyanis nemrég arról beszélt, hogy 2017 végére már rendelkezni fognak a technológiával.
Ennek a felfutásnak a legnagyobb nyertesei azok a startupok lehetnek a következő években, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a fejlett vezetéstámogató rendszerekhez és az önvezető technológiához. A gyártók ugyanis mindent elkövetnek annak érdekében, hogy maguk fejlesszék a saját rendszerüket - mint ahogy a Tesla -, illetve igyekeznek olyan cégekkel együtt dolgozni és lehetőség szerint azokat felvásárolni, amelyek érdemi eredményeket értek már el ezeken a területeken. Az autógyártók igyekezete nem véletlen, a járműipar az elektromos hajtás és a különböző új technológiák hatására komoly átalakuláson megy keresztül.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.