Gazdaság hvg.hu 2015. november. 23. 15:18

Orbán jövő héten is nagyon messzire utazik

Népes delegációval utazik Teheránba Orbán Viktor, a tervek szerint jövő hétfőn – írják a Tehran Times oldalán. A lap szerint 95 cég képviselője kíséri el a miniszterelnököt Iránba.

Az előzetes hírek szerint az iráni és a magyar delegáció képviselői arról egyeztetnek majd, hogyan lehetne szorosabbra fűzni az együttműködést Teherán és Budapest között.

Az Orbán Viktort kísérő delegációban egyebek mellett energetikai, környezetvédelmi, mezőgazdasági, élelmiszeripari cégek képviselői lesznek – írja a lap.

A magyar külügyi és külgazdasági miniszter május 18-án egyeztetett Teheránban Hassan Roháni elnökkel. Már ott is jelezték, hogy a két ország készen áll szorosabbra fűzni együttműködni politikai, gazdasági és kulturális területen egyaránt.

Szijjártó Péter később üdvözölte az iráni atommegállapodást, mert az Iránnal szembeni embargó feloldása Magyarország számára szerinte energiabiztonsági szempontból pozitív hatással jár.

Orbán Viktor ma Kínába utazott, ahol részt vesz a közép-kelet-európai országok miniszterelnökei, valamint a kínai kormányfő csúcstalálkozóján Szucsouban és Pekingben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.