Gazdaság MTI 2015. november. 10. 12:18

Orbán emeli sisakját a Mol beruházásai előtt

Átadták a Mol új üzemét Tiszaújvárosban, amire Orbán Viktor is elment. A gyárban kinyert butadiénből évente 5 millió autóabroncsot készíthetnek majd.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország nemzeti ipara láthatóan éledezik, "próbálgatja a szárnyait". A kormányfő ezt kedden mondta Tiszaújvárosban, a Mol butadiénkinyerő üzemének ünnepélyes átadásán, ahol úgy fogalmazott, a magyar vegyipar a Molnak köszönhetően újraépül, "ezért fontos számunkra ez a vállalat, és a magyar kormány ezért viseli szívén a sorsát".

Orbán a Facebook-oldalán is megemlékezett a látogatásról:

Megemelem a sisakom a MOL beruházásai előtt. #tiszaújváros #MOL

Posted by Orbán Viktor on Tuesday, 10 November 2015

A rendezvényen bejelentették azt is, hogy a Mol és a japán JSR Corporation vegyesvállalata várhatóan 2017-re egy több mint száz embernek munkát adó, 60 ezer tonna éves kapacitású műgumigyárat épít Tiszaújvárosban, ennek alapkövét is elhelyezték kedden. Orbán Viktor azt mondta, e megállapodásból azt olvassa ki: a magyar nemzeti ipar és annak legfontosabb szereplője, a Mol kellően megerősödött ahhoz, hogy egyenrangú partnere legyen nagy nemzetközi cégeknek. "Aki a Mollal köt szövetséget, az egyúttal Magyarországgal és a magyar emberekkel köt egy erős és sikerhez vezető szövetséget" – jelentette ki.

A miniszterelnök szerint egy gazdaság akkor stabil, válságálló, ha az erejét egyszerre adják nagy nemzetközi és nemzeti cégek, de Magyarországról sokáig hiányoztak az utóbbi iparvállalatok, sokáig "féloldalasak voltunk".

A Mol azonban kétségkívül olyan nemzeti iparvállalat, amely képes több milliárd forintos, foglalkoztatásbővítő beruházásokra – emelte ki Orbán Viktor, aki a két év alatt felépült butadiénüzemről szólva megjegyezte: a gyár képes lesz az összes Magyarországon működő gépjármű-abroncsgyárat ellátni alapanyaggal. "Ez a beruházás (...) úgy illeszkedik a magyar gazdaság rendszerébe, mint egy eddig hiányzó puzzle" – fogalmazott.

Facebook / Orbán Viktor

Hangoztatta azt is, hogy "Magyarországot ma gyakran úgy emlegetik, mint az egyik olyan országot, amely képes lehet az európai gazdaság lefulladó motorjának felpörgetésére a többi közép-európai gazdasággal közösen". Magyarország stabil, az üzleti környezet kifejezetten alkalmas a fejlesztésekre, a kormány pedig támogatja, hogy a magyar vállalatok világcégekké nőjenek – mondta a kormányfő, kiemelve azt is, hogy csak a szaktudással rendelkező magyar munkásokkal lehet sikeres és gyarapodó az ország.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója az ünnepségen elmondta, számításaik szerint a tiszaújvárosi butadiénüzem évi 6-10 milliárd forinttal növeli majd a Mol-csoport jövedelmezőségét. A Tiszaújvárosban kinyert butadiénből – amely egy színtelen, könnyen cseppfolyósítható gáz, és amelyet az etiléngyártás során keletkezett melléktermékből állítanak elő – évente 5 millió autóabroncsot készíthetnek majd – tájékoztatott. A műgumigyárról közölte, az nagyságrendileg a kétszeresébe kerül majd a butadiénüzemnek, amely 35 milliárd forintos beruházással jött létre.

A két tiszaújvárosi beruházás százmilliárd forintos nagyságrendű értéket képvisel, és Közép-Európa egyik legnagyobb ipari fejlesztése – hangsúlyozta Hernádi Zsolt. A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója azt is megemlítette, hogy az elmúlt 15 évben több mint 1850 milliárd forintot fektettek be Magyarországon, ennyivel járultak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez. "Azt tesszük, amit helyesnek tartunk. Függetlenül az iparági széljárásoktól tudatosan fejlesztjük vállalatcsoportunkat" – fogalmazott.

Kavaszaki Kouicsi, a japán JSR Corporation ügyvezető igazgatója a rendezvényen – amelyen részt vett Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete is – kiemelte, hogy Európában a környezettudatos fogyasztók miatt folyamatosan nő a kereslet az üzemanyag-hatékony gumiabroncsok iránt. Szerinte Tiszaújváros kiváló helyszíne a műgumigyár-beruházásnak, amely az egyik legsikeresebb lesz cégük történetében.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.