A Szovjetunió felbomlása óta nem termeltek annyit, mint most.
Hét-nyolc millió tonnával is csökkenhet Oroszország olajtermelése jövőre, ha elmarad az az exportvámcsökkentés, amelyről korábban megálapodás született - jelentette ki Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter újságírók előtt szombaton egy szocsi konferencián. Novak ismertette, a pénzügyminisztérium azt javasolta, hogy ne változzon az olaj exportvámja jövőre, noha korábban megállapodtak csökkentéséről.
A miniszter beszélt arról is, hogy Oroszország kész megvitatni mind az OPEC-tag, mint az azon kívüli országokkal a globális olajpiac helyzetét. "Ha lesznek ilyen tárgyalások, akkor készek vagyunk részt venni azokon" - mondta. Vannak tervek arra nézve, hogy orosz tisztségviselők október végén találkoznak szaúd-arábiai partnereikke.
Szeptemberben az előző havihoz képest 0,4 százalékkal, napi 10,74 millió hordóra, a Szovjetunió felbomlása utáni legmagasabb szintre emelkedett Oroszország olajtermelése. Az emelkedő orosz olajtermelés csak tovább fokozza a világpiaci túlkínálatot, és egyben arra utal, hogy Oroszországnak, a világ egyik legnagyobb olajtermelőjének Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok mellett nem áll szándékában csatlakozni az OPEC termeléscsökkentési felhívásához az árak emelése érdekében.
Az olaj ára jelenleg mintegy 50 százalékkal alacsonyabb a bő egy évvel ezelőttinél.
Az OPEC jelezte, hogy csak abban az esetben hajlandó csökkenteni a termelését, ha más nagy olajtermelők, például Oroszország is ezt teszi.
Arkagyij Dvorkovics orosz miniszterelnök-helyettes még szeptemberben közölte, hogy a termelés csökkentése csak tartósan alacsony árak esetén jöhet szóba, és még akkor is csak csekély mértékben.A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.