Gazdaság hvg.hu 2015. szeptember. 24. 10:16

Hiába a bírósági döntés, Simicskáék feketelistán maradnak

A Közbeszerzési Hatóság fellebez a bírósági döntés ellen, amely mentesítené a Közgépet a közbeszerzésekről való kizárástól. Addig is feketelistán tartják a céget. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság már három hete leszerződött a gönyűi kikötő bővítésére a Mészáros Lőrinc fémjelezte konzorciummal.

Bár a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a múlt héten felfüggesztette a Közgép közbeszerzésekből való kizárásáról szóló határozatot, szeptember 23-ig a gönyűi kikötő építéséről szóló hatóságok ignorálták a határozatot – adta hírül a Napi.hu csütörtökön.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Eduvizig) nem változtatta meg döntését, és a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cégét is magába foglaló konzorciummal végezteti el a kikötő bővítését. A konzorciumnak a Mészáros és Mészáros Kft. mellett az A-Híd Zrt., valamint a Swietelsky Vasúttechnika Kft. a tagjai.

Fazekas István

A Közbeszerzési Hatóság sem hatódott meg a bírósági döntéstől, és továbbra is a közbeszerzésből kizártak feketelistáján tartja a Simicska Lajoshoz kötődő céget. A hatóság határidőn belül fellebezést tervez benyújtani a bírósági végzésével szemben.

Mint arról beszámoltunk, az Eduvizig hamis adatszolgáltatás miatt zárta ki három évre a közbeszerzésekről a Közgépet.

Németh József, az Eduvizig vezérigazgatója közölte: a bíróság végzése nem befolyásolja, hogy a Közgép ajánlata a Győr-Gönyű Kikötő felújítására érvényes-e. Sőt, nem befolyásolja a hamisadat-közlés miatti kizárás kérdését sem. További intézkedést nem tart szükségesnek az Eduvizig igazgatósága – írta.

A Mészáros Lőrinc nevével fémjelzett konzorcium egyébként magasabb árajánlattal nyerte meg a tendert. Három hete meg is kötötték a szerződést a projekt.

Már aláírták a szerződést

A fenti rövid indoklás szerint a tender kiírója nem veszi figyelembe a bíróság felfüggesztő határozatát, és ennek következtében nem mondja fel a három hete már megkötött szerződést a nyertes konzorciummal – amely egyébként magasabb árajánlattal nyert a Közgép-konzorcium ajánlatánál. Míg ők 6,891 milliárd forintért, addig a Közgép 6,673 milliárdért vállalta a megbízást. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.