Gazdaság MTI / hvg.hu 2015. szeptember. 23. 06:18

Tállai rábólintana a NAV vezetésére

NAV-elnök nem lenne, de az adóhatóság felügyeletét szívesen vállalná Tállai András nemzetgazdasági államtitkár, ez egybevág a korábbi sajtóértesülésekkel.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára igent mondana, ha felkérnék, hogy államtitkárként felügyelje az adóhivatalt – mondta az RTL Magyarul Balóval című műsorában kedden este. A politikus kiemelte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke biztosan nem lesz, de napokon belül megszületik a hivatalos döntés az adóhivatal sorsáról.

A Tállaival kapcsolatos értesüléseink szerint az államtitkár és miniszterhelyettes várhatóan a NAV felügyeletét kapja, forrásaink szerint államtitkárként, vagyis Tállai valóban nem lesz NAV-elnök, megoldódik viszont az adóhatóság politikai felügyelete, Varga Árpád megbízott elnök pedig elvileg maradhat egyelőre a helyén.

Úgy tudjuk, ugyancsak a posztján marad a nemzetgazdasági tárcánál Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, távozik viszont Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, korábbi EP-képviselő.

A Baló-féle műsorban Tállai a kilakoltatási moratóriummal kapcsolatban elmondta, hogy az várhatóan tavaszig marad fenn. A családi csődről pedig hangsúlyozta, hogy ha senki sem jelentkezik rá, akkor az azt jelenti, hogy ebben a formában nem működik.

MTI / Kovács Tamás
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.