Gazdaság M. László Ferenc 2015. augusztus. 07. 14:08

Két kormányközeli cég is nyert a 25 milliárdos gigatenderen

Megvannak a győztesek minden idők legnagyobb állami kommunikációs közbeszerzésén – értesült a hvg.hu. A három nyertes közül kettő nagyon jó kapcsolatokat ápol kormánypolitikusokkal. 25 milliárd a tét, de ez csak az első forduló volt, a három nyertesnek még egymással is meg kell küzdenie, hogy ténylegesen hozzájussanak a pénzhez. Simicskáék ezen a közbeszerzésen nem is indultak.

Két kormányközelinek számító ügynökség és egy multinacionális vállalat nyerte kormány gigatenderén – értesült a hvg.hu két piaci forrásból. A befutók: Trinity Communications, HG 360, illetve egy amerikai hátterű médiaügynökség, a Mindshare.

Április végén jelent meg minden idők legnagyobb kommunikációs közbeszerzése: a tervek szerint az Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) alá tartozó intézmények, kormányzati szervek, állami cégek egy éven keresztül 25 milliárdért reklámozhatnak, kommunikálhatnak, formálhatják az arculatukat. Azaz több milliárd forintért vehetnek reklámokat a kormánynak és az államnak a médiában és a plakátokon. A 25 milliárdos keret a tender eredményhirdetésétől számított 12 hónapra, illetve a keret kimerüléséig szól.

Míg korábban az állami cégek, intézmények önállóan kommunikáltak, a tavalyi választások után a kormány úgy döntött, mind az 1500 állami szervezet (pl. Szerencsejáték, Magyar Villamos Művek, múzeumok, egyetemek) kommunikációját egy kézbe veszi, ezért megalapították az NKOH-t. A hivatal vezetője korábban augusztus elejét jelölte meg határidőként, de a hivatal a nyertesekről eddig nem adott ki semmilyen közleményt, a kommunikációs intézmény honlapján az utolsó hír júliusi. Megkerestük a hivatalt, amint megérkezik a válaszuk, közöljük. Ugyanakkor a cégeket már behívták a hivatalba jövőhétre szerződéskötésre.

Régi kapcsolat 1.

Az előző kormányzati ciklusban is jól szerepeltek az állami tendereken a Trinity és a HG360 tulajdonosai. Majd az elmúlt egy évben egyik pályázatot nyerték a másik után. A International Communications Kft.-t 2010-ben alapították, ugyanaz a tulajdonosa, mint a Young & Partnersnak.

Milliárdos kampányok jönnek
kormany.hu

A Young és „testvércége”, a Trinity International Communications a napokban nyerte meg a Szerencsejáték Zrt. médiatenderét. Ennek keretösszege: nettó 2 milliárd 834 millió forint, melynek felhasználására a Szerencsejáték Zrt. semmilyen kötelezettséget vagy garanciát nem vállalt. (Ez azt jelenti, hogy a Szerencsejáték Zrt. elvileg más cégeket is felbérelhet, és nem feltétlenül szükséges mind a 2,8 milliárdot elkölteni.) A Young & Partners 2011-ben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kommunikációs stratégiáját dolgozta ki, 2012-ben a Miniszterelnökségnél nyerte meg a public relations és rendezvényszervezési munkákra kiírt, bruttó 400 millió forintos tendert. A konzorcium másik tagja, a Trinity Communications legutóbb múlt héten az MTVA kommunikációjának feladatát vette át 21,5 millióért.

A két cég Kuna Tibor tulajdonában áll, aki több kommunikációs megbízás mellett 2003 és 2008 között a Fidesz-frakció kabinettitkára volt a Young & Partners 2008-as megalapítása előtt, a Fidelitasban pedig szoros kapcsolatot ápolt az ifjúsági szervezet akkori elnökével, Szijjártó Péterrel.

Kerestük a Trinity és a Young & Partners vezetőit, de a cégnél azt közölték a hvg.hu-val, hogy jelenleg a cégvezetők a szabadságukat töltik.

Régi kapcsolat 2.

Júniusban derült ki, hogy Csetényi Csabáék cége, a HG 360 reklámügynökség nyerte el a bevándorlásellenes kormányzati kampányra kiírt 300 millió forintos közbeszerzést is. Szintén ez a cég viszi a kormány sikereiről, a reformok eredményességéről szóló kampányt is, amire nettó 600 milliót szánt a kabinet.

Megrongált idegenellenes plakát
hvg.hu

Csetényi ügyvezető és tulajdonos a cégben. Emellett ugyanabban a II. kerületi luxuslakóparkban, a Pasa Parkban él, mint Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Varga Mihály. Csetényi ügynöksége egyébként több kommunikációs állami megbízást is elnyert 2014-ben. Másik cége 2011-ben, Rogán polgármestersége idején nyerte el az V. kerület kommunikációs feladatainak intézését.

A cégcsoport 2008 óta különböző közbeszerzési pályázatok győztese, egyebek között dolgozott az ITD Hungary Zrt.-nek, a budapesti V. kerületi önkormányzatnak, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek, a Magyar Nemzeti Banknak. Megkerestük a céget, ahol azt mondták, nem kívánnak nyilatkozni az ügyben, meg kell várni az NKOH hivatalos eredményhirdetését.

Simicskáék nem is indultak

A piacon igazi kakukktojásnak tartják a harmadik győztest, a Mindshare-t. Ugyanis az amerikai székhelyű, világszerte óriási forgalmat bonyolító – New York-i központú – GroupM tagja 2010 óta ritkán indult állami közbeszerzéseken. A cég – a másik két nyertessel szemben – számos nagy nemzetközi márkát, bankot, autós céget tudhat az ügyfelei között. Kerestük a cégvezetést, de egyelőre a Mindeshare-nél sem akarnak nyilatkozni.

Simicskáék nem indultak
hvg.hu

Ugyanakkor a mostani győzelem még nem jelenti azt, hogy a 25 milliárd forint megoszlana a három cég között. Miként azt az NKOH vezetője, Nobilis Kristóf áprilisban egy interjúban kifejtette, az augusztusban záruló tender csak az első kapu, amin három cég léphet be. Ezt követően minden egyes kampányt, állami költést megtendereztetnek a három médiaügynökség között, és az a hivatal célja, hogy a legjobb ajánlat győzzön. Tehát formálisan még az sem kizárt, hogy a következő egy évben a három közül egyetlen cég viszi el a pénz legnagyobb részét.

A 2010 és 2014 közötti kormányzati ciklusban egyébként az Inter Media Group (IMG) volt a kormány kedvenc médiaügynöksége, szinte az összes kommunikációs kampányt ez a társaság vitte. De mint arról a hvg.hu cikksorozatban számolt be, az IMG több szálon köthető a Fidesz egykori pártpénztárnokához, Simicska Lajoshoz, aki februárban nyíltan szakított a párttal, illetve annak vezetőjével, Orbán Viktorral. És a szakítás után, ahogy Simicska építőipari vállalkozása, a Közgép, úgy az IMG sem tud nyerni a közbeszerzéseken. Információnk szerint az IMG most nem is indult a 25 milliárdos tenderen.

Szubjektív szempontok

A hvg.hu a tender kiírásakor betekintést kért és kapott a 25 milliárd forintos kommunikációs közbeszerzésének a dokumentációjába.

Akkor megállapítottuk, hogy továbbra is meghatározóak a szubjektív szempontok, így az elnyerhető maximum pontszám 40 százalékát egy eddig ismeretlen összetételű „szakmai zsűri” ítélte oda. (Még májusban megkérdeztünk az NKOH-t, kik kapnak helyet a zsűriben, de levelünkre három hónapja nem kaptunk semmilyen választ.)

Ugyanakkor a NKOH olyan referenciákat is kért a cégektől, amiket csak azok a cégek tudnak teljesíteni, melyek az elmúlt három évben nyertek állami tendereken. Feltétel volt például:

- egy darab 4 milliós állami PR-ügynökségi munka,
- egy darab 2 milliós értékű állami honlap elkészítése,
- egy olyan megbízás, melynek keretében a pályázó legalább 250 szervezettel/gazdasági társasággal kapcsolatban végzett kommunikációs feladatokat.

zöldhasú
Hirdetés