Gazdaság MTI 2015. július. 24. 16:15

Öt hektáron rendeltek el parlagfűirtást július elseje óta

A földhasználók kötelesek az ingatlanjuk területén június 30-ig megakadályozni a parlagfű virágbimbójának kialakulását, ezt követően pedig folyamatosan fenntartani ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig. A hatóság július elseje óta ellenőrzi a parlagfűvel fertőzött területeket.

Július elseje óta a megyei növényvédelmi szakemberek öt hektáron rendeltek el parlagfűirtást – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken a honlapján.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény szerint a földhasználók kötelesek az ingatlanjuk területén június 30-ig megakadályozni a parlagfű virágbimbójának kialakulását, ezt követően pedig folyamatosan fenntartani ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig.

MTI / Győri Károly

A hatóság július elseje óta ellenőrzi a parlagfűvel fertőzött területeket. A földhivatalok a külterületeken eddig 64 esetben, 69 hektárnyi parlagfűvel fertőzött területen végeztek helyszíni ellenőrzést, ezek alapján a megyei kormányhivatalok növényvédelmi felügyelőinek 29 esetben, öt hektáron kellett közérdekű védekezést elrendelniük.

A hatóság munkáját segítve civil szervezetek parcellaszintű felmérést végeztek a Csepel-szigeten, aminek eredményeként több mint 300 parlagfűvel fertőzött területet azonosítottak.

E mellett idén is bevetnek helikoptereket a felderítéshez, így a nehezen megközelíthető, nagy kiterjedésű, egybefüggő fertőzött területek is a hatóság látókörébe kerülnek. Újdonság, hogy a Belügyminisztérium és az FM megállapodása alapján erre a célra az Országos Rendőr-főkapitányság légirendészeti parancsnokságának helikoptereit használják.

A tárca felhívta minden földtulajdonos és földhasználó figyelmét, hogy tegyenek eleget a törvényi kötelezettségüknek, és még a hatósági szankciók előtt mentesítsék területüket. Ennek elmulasztása esetén a hatóság növényvédelmi bírságot szab ki, amely 15 ezer forinttól ötmillió forintig terjedhet. Hozzátették: gyommentesítéssel kapcsolatban szakmai információért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz, a megyei kormányhivatalokhoz és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarához fordulhatnak az érintettek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.