2015. július. 07. 05:45 MTI Utolsó frissítés: 2015. július. 07. 08:34 Gazdaság

Nagy változás előtt a Zimmer Frei-piac, még több feketéző jöhet

Az év végéig a magánszállásadóknak is át kell térniük az online pénztárgépek használatára, ami jelentős többletterheket ró majd rájuk – írta a Napi Gazdaság kedden. A lap szerint ez sokakat késztethet arra, hogy hivatalosan feladják tevékenységüket, és a feketegazdaságban folytassák azt.

Jelenleg mintegy kétszázezer férőhely van a magyarországi magánszálláshelyeken, legtöbbjük a Balaton körül, Siófokon és környékén például 12 ezer ágy. Több, a falusi turizmusban részt vevő magánszemélyt tartanak számon Heves megyében, Borsodban, Baranyában, illetve általában a borvidékek, tavak közelében.

A törvényesen bejegyzett falusi szállásadók száma valamivel több mint 2800, azt azonban nem lehet megbecsülni, hányan végzik a tevékenységet szabálytalanul – mondta a lapnak Szabó Géza, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke. Hozzátette, hogy 2009-ben még 7400 magánszállásadót jegyeztek, ám a belföldi turizmus válság miatti visszaesése, illetve az adómentesség eltörlése megtizedelte az ágazatot.

A szakember szerint a piac szereplői jelenleg is átláthatóan működnek: havonta elektronikusan jelenteniük kell az adóhatóságnak forgalmukat, továbbá az önkormányzatok is folyamatosan ellenőrzik az idegenforgalmi adó beszedését a szálláshelyeken megforduló vendégek száma alapján.

"Az online pénztárgépre való átállás célja nyilvánvalóan a piacfehérítés. Azonban folyamatosan egyeztetünk az érintett minisztériumokkal, el akarjuk érni a rendelkezés enyhítését, mert indokolatlanul nagy terhet ró erre a kis bevételű turisztikai területre" – mondta Szabó Géza.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.