Újra Paksról ír az FT a magyar kormány perének árnyékában
Újra a paksi bővítésről írt csütörtökön a Financial Times, amelyet a magyar kormány egy korábbi, a beruházás blokkolásáról szóló híre miatt perelne.
Magyarország elfogadta az Európai Unió arra irányuló követelését, hogy a paksi atomerőmű fűtőanyag-ellátásában ne csak Oroszország kapjon szerepet, és ezzel elhárult az egyik legnagyobb akadály az erőmű bővítése elől – írta Andrew Byrne budapesti és Christian Oliver brüsszeli tudósító.
A tárgyalásokat közelről követő, meg nem nevezett illetékeseket idézve az FT azt írta, hogy Magyarország "jelentős engedményekbe" egyezett bele a paksi bővítési szerződés újjáélesztése érdekében.
Ennek jegyében Oroszország tíz évig látja el Paksot fűtőanyaggal, utána a beszállítói szerződéskötés lehetősége megnyílik nemzetközi szereplők, például az amerikai-japán Westinghouse számára – áll az FT írásában.
A lapnak nyilatkozó uniós illetékesek szerint az eredeti, elvetett megállapodás húsz évre biztosított volna kizárólagos jogokat Oroszországnak.
A Financial Times szerint ugyanakkor – a fűtőanyag-ellátási megállapodás ellenére – az EU illetékesei változatlanul aggályosnak tartják azt a módot, ahogy Magyarország tavaly nyilvános pályáztatás nélkül a Roszatom érdekeltségeivel kötötte meg a beruházási szerződéseket. Hozzátették, az Európai Bizottság vizsgálja azt is, hogy a bővítési megállapodás nem sérti-e az állami támogatást szabályozó előírásokat.
Az FT korábban arról írt, hogy Brüsszel gyakorlatilag blokkolta a beruházást, amit másnap az Európai Bizottság szóvivője cáfolt, arra hivatkozva, hogy a testület csak a fűtőanyag-szállítási megállapodással foglalkozott. A kormány a cikk miatt helyreigazítást kért, de a lap a hvg.hu kérdésére közölte, hogy nem közölnek helyreigazítást.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden megerősítette, pert fognak indítani az FT ellen. "Ha ezt a megoldást elfogadják, akkor ez élő cáfolata annak, hogy az Európai Bizottság blokkolná a paksi atomerőmű kapacitásbővítését és fenntartását" – tette hozzá akkor a miniszter.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.