2015. február. 13. 10:04 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. február. 13. 10:18 Gazdaság

Varga Mihály: "Jó úton járunk, felfelé módosítás is jöhet"

A várakozások feletti gazdasági növekedés megalapozhatja az idei várakozások pár hónapon belüli felfelé módosítását, főleg, ha beruházások, a fogyasztás és a beruházások növekedése tartani tudja a 2014-es tempót. Az tavalyi adatok alapján Varga Mihály úgy látja, hogy a magyar gazdaság egyre stabilabb és egyre immunisabb a külső környezet változásaira. Miniszteri értékelés.

"Stabil és erős a gazdasági növekedés Magyarországon, és egyes várakozások ellenére sem lassult 2014-ben" – kommentálta a tavaly növekedési adatokat Varga Mihály a közzétételt követően. Az utolsó negyedéves 3,4, illetve az év egészére vonatkozó 3,5 százalékos bővülés mind az elemzők, mind a szaktárca várakozásait – a költségvetésben 3,2 százalékos emelkedéssel számoltak – meghaladta. A miniszter szerint ennek hátterében az olajárak kedvező alakulása mellett a belső kereslet jelentős szerepet játszott, a háztartások többletmegtakarításai nyomán mind a fogyasztás, mind pedig a beruházások növekvő mértékben járultak hozzá a gazdasági teljesítmény várakozáson felüli bővüléséhez. Az is kiderült Varga szerint, hogy a magyar gazdaság egyre immunisabb a külső kereslet hullámzásaira, a vártnál nagyobb növekedést gyengülő külső kereslet mellet sikerült elérni.

Tavaly folytatódott a magyar gazdaság 2013-ban megindult, a korábbinál egészségesebb és kiszámíthatóbb növekedése, ami megmutatta, hogy "meg tudunk birkózni mind az Európai Unió, mind pedig a keleti szomszédok felől érkező hullámveréssel". "Jó úton járunk a gazdasági növekedés stabilizálása felé" – mondta a miniszter. Kiemelte, hogy mindezt úgy érte el a magyar gazdaság, hogy az egyensúlyi mutatók továbbra is stabilak, a folyó fizetési mérleg erős és stabil, az államháztartás hiánya 3 százalék alatt maradt, csökkent az adósságráta, valamint a tavaly lezajlott 3 választás kockázatai sem jelentek meg a gazdaság teljesítményében.

A győzelmi jelentés folytatásaként Varga kiemelte, hogy 2014-ben mintegy 170 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és az ipari, valamint az építőipari növekedés egyértelműen a termelő szektorok húzóerejét mutatják. Mellettük az agrárszféra 2013 után tavaly is hozzá tudta tenni a magáét, éppúgy, mint a turisztika 13, vagy a kiskereskedelem 6,5 százalékos bővülése.

A felhasználói oldalon a fogyasztás és a beruházások is erőt mutattak, amit megtámasztott a kedvező kamatkörnyezet és az árak csökkenése, így mind a vállalati szektor, mind pedig a lakossági fogyasztás is a húzó tényezők között szerepelt. Varga beérni látja a 2013-as és 2014-es bérintézkedéseket, ezek nyomán a reálbérek emelkedtek, amit erősített a rezsicsökkentés folytatódása, valamint az olajárak esése.

Az idei várakozások megalapozottabbá váltak a tavalyi eredmények tükrében – mondta a miniszter. "A nemzetgazdasági tárca által idénre várt 2,5 százalékos növekedés felülről kockázatos", azaz Varga szerint az sem kizárt, hogy már pár hónap múlva felfelé módosítanak. Ehhez az kellene, hogy a beruházások, a fogyasztás és az ipari termelés bővülése legalább a tavalyihoz hasonló mértékben bővüljön. A miniszter szerint erre minden esély megvan, főleg annak fényében, hogy idén februárban a gazdaság fejlődése meghaladja a válság előtti mértéket, azaz túllép a 2008. októberi szinten.

A 2015-ös növekedés kockázatai között az ukrán-orosz konfliktust, az infláció nulla százalék alá esését és az uniós transzferek kifizetésének kifutását említette, de hozzátette, hogy mindezek ellenére fennmarad a felfelé módosítás esélye. Arra számítanak, hogy a lakossági fogyasztás nem csökken, idén is eléri a 2,6 százalékot, köszönhetően a várható további bérintézkedéseknek – az év közepén a fegyveres testületeknél és a rendvédelmi szerveknél várható 30 százalékos emelés, majd a pedagógusok kapnak 10 százalékot.

zöldhasú
Hirdetés