2015. január. 15. 09:35 Utolsó frissítés: 2015. január. 15. 10:28 Gazdaság

Kávés, csokis adócsaló cég ügyében nyomozott a NAV

Egy főként kávéval üzletelő bűnszervezet ügyében nyomozott a NAV, 28 ember ellen emelhetnek vádat áfacsalás miatt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi pénzügyi nyomozói befejezték a nyomozást egy főként kávéval üzletelő bűnszervezet ügyében, 28 emberrel szemben javasolnak vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek – tájékoztatta a NAV regionális bűnügyi igazgatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-t. Barnáné Horváth Melinda közölte, a nyomozók a Csongrád megyei és Közép-magyarországi adóellenőrökkel együttműködve egy 18 főből álló bűnszervezet tevékenységét szakították meg 2012 decemberében.

A gyanú szerint a szervezet két nagy forgalmú Csongrád megyei cég nevében színleg Szlovákiába adott el főként kávét, de emellett csokoládét, gumicukrot, nyalókát és étolajat is. A szlovák cég papíron egy ciprusi vállalkozásnak számlázta tovább készletét. A látszat kedvéért az árut ugyan kiszállították Szlovákiába, de onnan rövid időn belül Ciprus helyett Budapest környéki telepekre visszavitték. Ezt követően egy számlázási láncolaton keresztül a szállítmányok ismét bekerültek a Pest és Csongrád megyei cégekből álló hálózatba. A körbeforgatott áru mozgásáról kiállított fiktív számlák alapján több mint 860 millió forint áfát csaltak el – tudatta a százados.

Felmerült annak gyanúja, hogy a bűnszervezet munkáját egy pénzintézet fiókvezetője is segítette. Tőle a bűnszervezet vezetője rendelt készpénzfelvételt és kért banki információkat a szervezethez tartozó olyan cégek nevében is, amelyekhez neki papíron semmi köze nem volt. A banki műveletek után a fiókvezető jutalékot kapott – közölte a sajtóreferens.

A pénzügyi nyomozók készpénzt, bankszámlákat, ingatlanokat, és járműveket vettek zár alá, továbbá 130 millió forint áfa kiutalását akadályozták meg, így az okozott kár megtérülhet – tette hozzá. A bűnszervezet tagjaival szemben költségvetési csalás, a bankfiók vezetőjével szemben pedig gazdasági titok megsértése miatt javasolnak vádemelést a nyomozók – tudatta Barnáné Horváth Melinda.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.