Mehet a magyar marhahús Kínába
Az úgynevezett marhahús-protokoll mostantól lehetővé teszi a magyar tőkehús szállítását a kínai piacra.
Megnyílt az út a magyar marhahús Kínába irányuló exportja előtt - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Pekingben, miután aláírta az erről szóló dokumentumot a kínai minőségfelügyeleti, ellenőrző és karanténhivatal miniszterével, Cse Su-pinggel. Az úgynevezett marhahús-protokoll mostantól lehetővé teszi a magyar tőkehús szállítását a kínai piacra, amit egy újabb előrelépésként könyvelhetünk el a magyar agrárexport számára fontos kínai piacon - jelentette ki Fazekas Sándor az MTI-nek a helyszínen.
Közölte, a karanténhivatal vezetőjével áttekintették a folyamatban lévő engedélyezési eljárásokat, amelyek a baromfihúsra, a sertéshús készítményekre vonatkoznak. Hozzátette, a tej akkreditáció előkészítése is zajlik.
Cse Su-ping - utalva arra, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter október végi látogatása alkalmával bejelentették, hogy a magyar sertés-, liba-, kacsa- és nyúlhús termékek előtt is szabaddá vált az út -, úgy vélte, e lehetőségek fényében Magyarország előnyös szerephez jutott. Egyúttal megerősítette: helyszíni vizsgálataikkal igazoltnak látják, hogy a magyar feldolgozók, hűtőházak a magas minőségi követelményeknek megfelelő színvonalon dolgoznak.
Fazekas Sándor arra a kérdésre, hogy Magyarországon konkrétan milyen hatása lesz a nyers marhahúsexport előtt nyíló lehetőségnek, azt válaszolta, bízik abban, hogy élnek vele a magyar szarvasmarha ágazat szereplőit, benne a csúcsminőséget előállító szürke marha tartók- Hozzátette, mivel a magyar export döntő része lábasjószág, reméli, a jövőben a magasabb feldolgozottsági fokú és ennél fogva kedvezőbb árakon értékesíthető termékek felé mozdul el a kivitel.
Elmondta azt is, hogy a szarvasmarha létszám az elmúlt három évben folyamatosan nő, tavaly például 8-10 százalékkal emelkedett. Az új lehetőség elősegíti azt is, hogy az állatlétszámot tovább növeljék - fogalmazott. Aláhúzta, a kínai egy nagyon igényes ás tőkeerős piac. A tárcavezető csütörtökön találkozott Jang Sao-pin mezőgazdasági miniszterhelyettessel, akivel egyebek között arról is egyeztettek, hogy Kína, illetve a közép és kelet-európai országok közötti gazdasági fórum 2015 őszén Magyarországon legyen.
Fazekas Sándor, visszautalva sanghaji programjára, beszámolt arról is, hogy a Prowine borkiállítás magyar standján kilenc magyar pincészet mutatkozik be és külön - kiemelt helyen - a magyar borkiválóságok is helyet kaptak. "Mintegy 20 ezer hektoliter bort adunk el Kínában évente, amit szeretnénk növelni" mondta. Hozzátette: a világ legnépesebb országában egyre nő a borfogyasztás, ezen az ígéretes piacon jelen kell lenniük a magyaroknak is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.