2014. október. 16. 11:51 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 16. 16:33 Gazdaság

Hatályon kívül helyeztek egy ítéletet egy devizahiteles perben

Másodfokon hatályon kívül helyezte a bíróság a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. ügyére vonatkozó korábbi ítéletet. Az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszéknek újra tárgyalnia kell az ügyet.

Hatályon kívül helyezte a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében hozott elsőfokú ítéletet csütörtökön kihirdetett határozatában.

A testület a Fővárosi Törvényszéket új tárgyalás lefolytatására és újabb határozat hozatalára kötelezte.

Első fokon a bíróság azért utasította el a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. keresetét, mert álláspontja szerint a pénzintézet által alkalmazott általános szerződési feltételek egyike sem felelt meg maradéktalanul a törvényi feltételeknek. A bíróság elutasította a felperes pénzintézet indítványát az alkotmánybírósági normakontrollról is.

A tanácsvezető hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság nem sértett eljárási szabályt. A per indításakor a bíróság megvizsgálta, hogy a pénzintézet devizaalapú, azaz a törvény hatálya alá tartozó szerződéseket kötött, azonban első fokon nem tartották bizonyítottnak azt, hogy valódi devizahitelezést folytatott volna, azaz devizában folyósították és törlesztették a kölcsöneiket. Kifejtette: a devizahitelekkel kapcsolatos törvény pontosan meghatározta, hogy a devizaalapú kölcsönszerződések tartoznak a hatálya alá, és a valódi devizaügylet nem.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.