Lars Lokke Rasmussen úgy látja, nincs külpolitikai válság.
„Nincs az a benyomásom, hogy külpolitikai válságban lennénk” – mondta Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter a Politico szerint a dán médiának, miután Donald Trump megválasztott amerikai elnök keddi sajtótájékoztatóján nem zárta ki, hogy katonai erőt alkalmazzon Grönland megszerzésére.
„Azt hiszem, mindannyian tehetünk magunknak egy szívességet, és egy kicsit lenyugodhatunk. (…) Megvannak a saját tapasztalataim Donald Trumppal kapcsolatban, és azt is tudom, hogy nem szabad mindent hangosan kimondani, amit az ember gondol” – fogalmazott Rasmussen, hozzátéve, hogy Dániának nemzetbiztonsági okokból van szüksége Grönlandra.
„Az Északi-sarkvidék olvadásával és a megnyíló új hajózási útvonalakkal együtt sajnos a nagyhatalmi rivalizálás erősödését is látjuk” – mondta Rasmussen, aki ebben a globális kontextusban „legitimnek” nevezte a dán terület iránti amerikai érdeklődést, majd leszögezte, hogy Dánia nyitott a párbeszédre az Egyesült Államokkal.
Trump legidősebb fia, Donald Trump Jr. kedden szállt le Grönlandon, ahova állítása szerint magánlátogatásra érkezett. Kíséretében ott volt apja személyzeti igazgatója, Sergio Gor és Charlie Kirk konzervatív politikai aktivista is.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök – aki 2019-ben „abszurdnak” nevezve visszautasította Trump Grönland megvásárlására vonatkozó javaslatát – kedden megismételte, hogy „Grönland a grönlandiaké”. „A grönlandiak körében nagy a támogatottsága annak, hogy Grönland nem eladó, és a jövőben sem lesz az” – fogalmazott.
Rasmussen szerdai megszólalásában védelmébe vette Frederiksen megjegyzéseit, amelyeket Dániában egyesek túl gyengének tartottak, és ragaszkodott ahhoz, hogy a miniszterelnök nem „ingott meg” a Grönland iránti elkötelezettségében.
Később Jens Stoltenberg volt NATO-főtitkár is támogatásáról biztosította a dán kormányfőt: „Egyetértek Frederiksen miniszterelnökkel, aki azt mondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy a helyzet odáig fajuljon” – mondta, utalva egy feltételezett amerikai invázióra Grönlandon.