Gyűjtést rendeznek a 3-as metró felújítására civilek, ha pedig ez nem jönne össze, a pénzt egy bulira költenék a metró tiszteletére, a maradékot jótékony célokra fordítanák.
A Nullker.hu nem kis vállalással állt elő: pénzgyűjtő akciót indítottak, hogy megfinanszírozzák a 3-as metró felújítását. Szerintük Budapest szégyenfoltja a több mint 30 éves, eredetileg is elavult konstrukciójú 3-as számú metróvonal, amely mára annyira megbízhatatlan, hogy hétről hétre több tízezer ember életét keseríti meg. "Különböző politikai szereplők jönnek-mennek, de a felújításért érdemben tenni senki sem akart eddig" – írják.
Ehhez 65 milliárd forintra van szükség, ugyanis a különböző kalkulációk alapján 65-90 milliárd forint közé esik a felújítás költsége.
Amennyiben nem érik el a céljukat, egy bulit akarnak szervezni a 3-as metró tiszteletére, a maradék pénzt pedig jótékony célra, a Heim Pál Gyermekkórház fejlesztéséért alapítvány javára ajánlják fel.
A facebookos oldal szerint egyébklént eddig 139 euró gyűlt össze.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.