Működik a magyar modell az IMF szerint is - reagált a kormány
A Nemzetközi Valutalap (IMF) is kénytelen elismerni, hogy a magyar modell működik és megszorítások nélkül is lehetséges a tartós gazdasági növekedés, csökken a munkanélküliség és nő a pénzügyi stabilitás - reagált Kurucz Éva kormányszóvivő kedden az IMF friss jelentésére.
A valutaalap World Economic Outlook (WEO) jelentésben javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési prognózisát, így azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2014-ben 2,8 százalékkal, 2015-ben 2,3 százalékkal bővülhet.
Az IMF nyáron közzétett országjelentésében még 2 százalékos idei és 1,7 százalékos jövő évi növekedés szerepelt.
Kurucz Éva kormányszóvivő szerint a Nemzetközi Valutaalap példátlan mértékben módosította a magyar gazdasági növekedésről szóló becslését.
Hozzátette, Magyarország úgy tudott gazdasági fordulatot végrehajtani, hogy már negyedik éve 3 százalék alatt marad a költségvetési hiány. "Tavaly az utolsó fillérig visszafizettük a Gyurcsány-kormány által felvett IMF-hitelt, miközben csökkentettük a családok, a munkavállalók és a vállalkozások terheit" - mondta Kurucz Éva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.