Mennyit és mikor? E két nagyon egyszerű, rövidke kérdés hallatán a hvg.hu gazdasági rovatának több tagja is alig látható, de stabil tikkelésbe kezd, az állomány fennmaradó része pedig azonnal menekülőre fogja. A szerkesztőség egy tagja ugyanis a kormányzat devizahiteleseket mentő akciósorozatának már a tervezési fázisában megszimatolta, hogy eljött az ő ideje, most komoly pénzt akaszthat nagyjából a semmiből.

Amint napvilágra került az amúgy is elég ramaty állapotban lévő bankrendszerre talán az utolsó csapások egyikét mérő szavazatmaximalizáló agyrém egyik-másik részlete, szinte azonnal beugrott, hohó, ezt bizony pont neki találták ki a kormányzati ötletagéemkában, legalább annyira passzolt, mint a névre szóló pályázati kiírások. Stimmelt a hitel egzisztálása, a devizanem is, a lejárat is, a hitel célja is. Lelkesedése csak nagyobb lett, mert két hete sincs, hogy a mentőakcióból törvény is lett. (A tudnivalókat összeszedtük ebben a cikkben.) Azóta napi rutinban zaklatja a gazdasági rovat random módon megtalált tagjait, hogy mennyit és mikor? Elvégre ők a szakemberek, tudniuk kell.

Hitelcsapdába esett, ütközetben eltűnt

Kanyarodjunk kicsit vissza az időben, hogy megtudjuk, hogyan ásta el magát adóssággal a munkatársunk. A kolléga igazi hedonistaként pályafutásának nagyjából egyetlen olyan hónapjában, amikor pozitívban sikerült zárnia a családi költségvetést, azonnal körülnézett, hogy mire is lehetne értelmesen elkölteni megmaradt összege(ke)t. Az ingatlanvásárlást gyorsan elvetette, már csak azért is, mert akkor, a kétezres évek közepén már bő másfél éve ketyegett a 20 éves lejáratú, erősen kedvező feltételekkel beszerzett 10 milliós forinthitele, ami hozzásegítette, hogy lakjon.

Stiller Ákos

Egy szórólap aztán el is döntötte az amúgy nem nagyon létező pénztöbblet sorsát. Az akkor hatéves autójának ablaktörlőjébe tűzött információs cetliről kiderült, hogy jelentős árengedménnyel lehet hozzájutni a volt csehszlovák márka egyik erősen kifutóban lévő modelljéhez. Az ezt követő családi tanakodás már csak operett volt, valójában már az első percben meg is volt a döntés, az azóta is a szórólap hatása alatt tartózkodó zsurnaliszta hatásosan érvelt: vegyünk új autót, most nagyon megéri (miért is?), nagyobb is, kényelmesebb is, meg pénz is van rá, hiszen látjuk. Autószalon, díler, „ja, persze, hitelt is kérünk a finanszírozáshoz”: az alig több mint 45 ezres havi törlesztőrészlet következő hatéves előállításáról már a szalon egyik sarkában győzték meg magukat: „menni fog az”. Az autó 3,7 millióba került, a hitel összege meghaladta a 2,7 millió forintot, akkori kurzuson 17 183 svájci frankot.

Semmire sem jó sebváltózár és méregdrága biciklitartó igen, téligumi nem

Az már nem is nagyon játszott, hogy változó kamatú svájcifrank-alapú devizahitelt ajánlott a kereskedő kötelezően – azaz más konstrukcióban nem is lehetett gondolkodni –, fő, hogy “összeállt a cucc”. Az sem nyomott sokat a latban, hogy az akkori – egyébként hibátlanul szolgáló – hatéves autójukat fillérekért számították be, meg az sem, hogy gyakorlatilag az első pillanatban rájuk sóztak gyenge 50 ezer forintért egy, az ugyancsak kötelezően megkötendő casco biztosításnál zérus súllyal latba (nem) eső sebességváltózárat, sőt „ha lúd, legyen kövér" alapon rögtön berendeltek két ultradrága skandináv biciklitartót. Hogy minek, hiszen bringájuk sem volt akkor még? Az egyetlen ésszerű pótlólagos beruházást a nagy megindulás közepette persze elfelejtették. Téligumi-szettet, na azt nem rendeltek, úgyhogy a nyári autóvétel után alig pár hónappal jöhetett is az első combosabb tétel: csaknem 100 rugóért négy téligumi beszerzése.

Lényeg a lényeg: szűk egy hónapnyi várakozás után ki lehetett hajtani a szalonból az új verdával (azonnal mínusz 20 százalék), és a 2005. júliusban esedékes 46 288 forintos első részlet a következő hónapokban, években nem változott lényegesen, sőt valamelyest esett is. Volt, hogy 45 ezer forintnál kisebb összeget utaltak át a finanszírozónak. A legkisebb részlet 44 049 forint volt, 2008 augusztusában innen aztán nem egészen egy év alatt 63 946 forintig is felkúszott a cech – jó lenne, ha már lejárna a futamidő, gondolták. De a fele még hátravolt.

Innen aztán a törlesztőrészlet induláshoz mért 10 ezer forint körüli növekedés állandósult. A 72 hónapos, azaz hatéves futamidőre felvett 2,717 milliós hitel törlesztése során 2009 végéig, azaz 54 hónap alatt 2,662 millió forintot fizettek ki. Ebben az időszakban a frank árfolyama 151,10 és 209 forint között mozgott.

Fazekas István

A kolléga 2011 nyarán – a vége felé már nagyon komoly köhögések közepette – lezárta a hitelkalandot, visszafizetett mindent, amit kellett, megkapta a törzskönyvet, tényleg övé lett az autó. Hatévesen, már túl egy komplett kuplungszettcserén, és ekkor már kezdett nagyon érni egy motorgenerálozás is. Mindezzel együtt is nagyon beütött a szerencse, mert szinte a következő hónapban lőttek ki az árfolyamok, akkorra kezdett igazán pusztítani az akkor még pénzügyinek nevezett krízis Magyarországon is, bele sem gondolt igazából, hogy mit kezdene a 80-82 ezer forint köré is elkocogó törlesztőrészlettel.

Egy lélek sincs a bankban, talán a celebbisztróban ülnek?

Ez tehát a kolléga hitele, torzóban csak, a dokumentálás ugyanis nem kifejezett erőssége, így – az egyébként az adóügyi iratokhoz hasonlóan hét évig megőrzendő – papírok számottevő részét nem tudná prezentálni egy esetleges bizonyítási eljárás során, magyarán elvesztette, széthányta, fogalma sincs hol és milyen körülmények között. Erre mondja most a kormányzat, hogy túl sokat fizetett, kapja vissza egy részét, jó részét.

Mennyit és mikor? A gazdasági rovat pont e két kérdésre sajna nagyjából csak ugyanazokat tudta mondani a talált pénz szagára nekivadult kollégának, mint ami a hivatalos csatornákból kiderült. Na, akkor majd utánajár ő maga. Előtúrta a pénzügyileg erősen szuicid beütésű autóvásárlás már csak hiányosan fellelhető dokumentációját a házi irattárból, figyelmesen átlapozta, és igen. Minden és még annál is több szempontból érintett, neki akar jót a kormány, hát tegye.

A vonatkozó törvény parlamenti elfogadása után nem bírta kivárni a hatálybalépésig hátra lévő nyolc napot, amint ideje engedte, berontott a lakásához közel eső, egy osztrák bank (20 éves forinthitel másik banknál, hm?) a közepesnél kicsit felkapottabb budai celebbisztróval szembeni kis fiókjába, ahol nagy meglepetésére egy lélek sem volt. Az ügyfélpultokat nagy erőkkel ostromló devizahizeles tömegekre számított ugyanis. A négy ügyfélpultnál azonban sehol senki, csak az alkalmazottak tolták a tetrist nagy erőkkel a túloldalon, legalábbis ezt tippelte.

Az outfit lehet mindennek az oka

„Vagy túl sokat tudok a helyzetről, vagy elkeserítően keveset” – gondolta munkatársunk. Mindenesetre az érintőkijelzős ügyfélszortírozó masinánál azonnal el is akadt, mert nem talált rajta „devizahitelesek pénzének visszaadása” gombot, s ebben az őt belépéskor azonnal letámadó „miben segíthetek?" biztonsági szaki sem igazán tudott kiutat mutatni, csak azt tanácsolta leszegett fejjel, hogy „nyomjon egy gombot”. „Oké, ő valószínűleg nincs benne a buliban, nem volt mersze megfelelő időben, megfelelő devizában eladósodni, így most nem is dobja meg a kormány egy jobb összeggel. Tényleg nem vagyunk egyformák” – gondolta alig leplezett bennfentességel a kolléga. Így jobb híján rábökött a gépjárműlízing tárgykörre.

Mondjuk, a tök üres bankfiókban pont teljesen mindegy volt, milyen indokkal lép kapcsolatba a formaruhás pénzügyi irodistákkal – várni így is kellett jó 10 percet. Próbált persze a mezőny kiugróan legjobb csajához kerülni, de kiderült, nem ő a gépkocsilízinges. („Talán az agrárhitelt kellett volna nyomni” – bosszankodott a kolléga.) Sőt, úgy festett senki, néztek is nagyot, hogy „gépkocsilízing, tényleg”, az értetlenkedést a kolléga nagyvonalúan öltözékére, a piros rövidnadrág-tornacipő outfit számlájára írta.

Fazekas István

Mennyit és mikor? „Hogy mit parancsol?" – kérdezte a nem gépkocsilízinges szakhölgy, mire a kollégának rögtön kétszer is elő kellett adnia, miért is kereste fel (volt) bankját, mert elsőre jól láthatóan nem sikerült egyértelművé tennie, hogy mit is parancsolna – sem a mennyit, sem a mikort. Már épp kezdte helyzetben érezni magát, hogy oktathatja – lezárt devizahitel, törvény, pénz vissza, miegymás – a kisbankárokat, de gyorsan szakszerűen leoltották: „januárig semmi tennivalója nincs”.

Már hogyhogy? Kiderült, hogy a bank perelt (ahogy kell), elvesztette (ahogy szokás mostanában), fellebbezett (ahogy kell), annak viszont január, de inkább február előtt nem lesz eredménye. Különösebb tennivaló akkor sincs, a bank kiküldi a kalkulációt – már ha addigra lesz pontos jegybanki képlet –, s ha tetszik az összeg, csak adni kell a bankszámla számát, ahová érkezhet a – valljuk be, erősen talált pénz jellegű – összeg. Így tehát a „mikor” kezd kialakulni, illetve inkább a „meddig nem”. A „mennyit” kérdésre a válasz még bizonytalan, persze gyorsan kijöttek a különböző szakportálokon az annyik meg az ennyik, meglehetős szórással: kollégánk hiteléhez 500 ezertől bőven egymillió forint feletti összegeket kalkuláltak a hozzáértők.

Félsikert elkönyvelve távozott banktól, mind a mennyire, mind a mikorra kapott is választ meg nem is. A kolléga azonban nagyon eltökéltnek látszik, a mikor és mennyit egyelőre inkább megválaszolatlan, mint megválaszolt kérdéseit feltehetően nem hagyja ennyiben és biztosra vehető, hogy a pénz utáni nyomozásban hamarosan további fordulatokról számolhatunk be.