2014. augusztus. 20. 19:48 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 20. 19:49 Gazdaság

Most már jó lesz az uniós marha Fehéroroszországnak

Fehéroroszország feloldotta az élőmarha behozatali tilalmát az Európai Unióból. A fehérorosz mezőgazdasági minisztérium állategészségügyi felügyeletének vezetője azt mondta, hogy az import felújításának "semmi köze" a nyugati élelmiszerekre meghirdetett orosz embargóhoz, illetve ahhoz, hogy a szigorítás miatt Fehéroroszország növelheti mezőgazdasági kivitelét Oroszországba.

Korábbi hivatalos nyilatkozatok szerint Fehéroroszország 15-40 százalék közötti növekedésre számít az oroszországi élelmiszerexportjában. Az év első öt hónapjában Fehéroroszország 1,35 milliárd dollár értékben exportált húst és húsipari termékeket Oroszországba.

Moszkvában már korábban közölték, hogy a Fehéroroszországból és Kazahsztánból származó importban lehet nyugati nyersanyagból feldolgozott élelmiszer is, mert korlátozni szeretnék az élelmiszerárak emelkedését.

A fehérorosz főállatorvos azt mondta, hogy ők a Schmallenberg-vírus miatt alkalmazták 2012 óta az uniós tilalmat. A kór 2011 óta több EU-országban is megfertőzött szarvasmarhákat és juhokat. Most azonban az Állategészségügyi Világszervezet értesítéséből arra a következtetésre jutottak, hogy a vírus már nem fenyegeti az állatokat – tette hozzá.

A nyugati szankciókra válaszul Oroszország augusztus 7-én egy évre megtiltotta a hús, a hal, a tejtermékek, a zöldség és a gyümölcs importját az EU-ból, Norvégiából, az Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából. Az érintett országokból Oroszország tavaly 17,2 milliárd dollárért vásárolt élelmiszert, és ebből 9,2 milliárd dollár volt a most betiltott termékek értéke az ENSZ és a Kereskedelmi Világszervezet adatai szerint.

A Schmallenberg-vírust a kéknyelv megbetegedést okozó vírushoz hasonlóan törpeszúnyogok terjesztik, kérődzőkben okoz lázzal, termeléscsökkenéssel járó tüneteket, illetve torz, életképtelen magzatokat. Az új vírus ellen egyelőre nincs vakcina.

Magyarországon a vírus eddig nem jelent meg, Európában Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Luxemburgban, Olaszországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Írországban, Svájcban, Finnországban, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Ausztriában, Lengyelországban és Észtországban fordult elő.

Nevét a németországi, északrajna-vesztfáliai Schmallenberg kisvárosról kapta, ott sikerült először elkülöníteni a kórokozót 2011 novemberében.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.