A görög hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy áramkimaradások jöhetnek a nyári szezon leginkább sűrű részén, ugyanis az állami áramcég, a PPC dolgozói sztrájkba kezdhetnek, mivel szerintük nem kellene privatizálni a vállalatot.
Áramkimaradásokra lehet felkészülni Görögországban – írja a Balkans.com. A görög hatóságok ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy problémák lehetnek az áramellátással, mivel a legnagyobb, állami tulajdonban lévő áramtermelő, a PPC dolgozói elhúzódó sztrájkra készülnek tiltakozásul a vállalat privatizációja ellen.
A vállalat szakszervezetei szerint az áram egy létfontosságú árucikk, melynek biztosítása állami kézben kellene, hogy maradjon, ezért 48 órás gördülő sztrájkokat szerveznek most csütörtöktől kezdődően. A konzervatívok vezette görög kormány továbbra is elkötelezett a privatizáció mellett, melyet az ország nemzetközi hitelezői szabtak a kölcsön feltételéül, és azt is belengették, hogy mozgósítási parancsot adnak a dolgozóknak, akiknek így kötelességük lenne bemenniük munkahelyükre.
Antonisz Szamarasz kormányfő elmondta, hogy nem hajolnak meg populista fanatikusok előtt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.