2014. március. 30. 18:18 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 30. 18:14 Gazdaság

Megérkezett Budapestre a Norwegian első londoni járata

Megérkezett Budapestre a Norwegian Air Shuttle diszkont légitársaság első londoni járata, a Boeing 737-800-as gépet a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Immár a Norwegian Air Shuttle gépeivel is utazhatunk Londonba. A norvég légitársaság a nyári menetrendben heti háromszor (kedden, csütörtökön és vasárnap) indít Budapestről London-Gatwick repülőterére járatokat.

A magyar főváros felé a Norwegiannek ez az első járata, amely nem érinti észak-európai bázisreptereit. Ezt az Európai Unió Nyitott Égbolt (Open Sky) politikája teszi lehetővé, amelynek lényege, hogy az unió bármely két repülőtere között bármely uniós légitársaság is indíthat járatokat. Bár Norvégia nem tagja az EU-nak, de a szoros együttműködést szabályozó társulási szerződés értelmében hasonló jogok illetik meg a légi közlekedésben, mint a többi EU-tag skandináv országot.

A járatnyitással kapcsolatban a Budapest Airport az MTI-vel azt közölte: London toronymagasan a legnépszerűbb célállomás a ferihegyi repülőtér útvonalkínálatában, a Norwegian az ötödik légitársaság, amely a brit fővárosba közlekedik Budapestről. A Wizz Air Lutonba, az easyJet Gatwickre, a Ryanair Stanstedre míg a British Airways Heathrowra kínál járatokat a magyar fővárosból.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.