2014. március. 05. 12:24 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 05. 12:24 Gazdaság

Azeri teherjárat repül majd Ferihegyre

Megérkezett Budapestre szerda délelőtt az azerbajdzsáni Silk Ways West légifuvarozó társaság Boeing 767-300-as repülőgépe, amelyet vízsugárral köszöntöttek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A cég Baku és Budapest között létesít légi összeköttetést az árufuvarozásban.

A légitársaság érkezése nagyon fontos lépés, mert azt mutatja, hogy a repülőtérnek nagy lehetőségei vannak, részben jó földrajzi elhelyezkedése miatt - mondta Rene Droese, a Budapest Airport ingatlan-gazdálkodási igazgatója a járatnyitással kapcsolatban. Ezért is döntött a Silk Way West is Budapest mellett, bázisként innen szolgálják majd ki a környező országokat is.

Hozzátette, reményeik szerint hamarosan újabb légicég jelenhet meg Ferihegyen. Arról is beszélt, hogy a nemzetközi trendek a légi árufuvarozás fejlődését mutatják, Budapesten mintegy 4 százalékkal emelkedett a kezelt áru forgalma tavaly, és 2014-re is bővülést várnak.

Kamran Gasimov, a Silk Way West vezérigazgatója azt mondta, a budapesti járatnyitás a cég kelet-európai hálózatbővítésének része. Jelenleg Kijeven keresztül érkeznek Budapestre, de reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben közvetlen járatot indíthatnak Baku és Budapest között. A régióban a közeljövőben nem tervezik másik bázis megnyitását.

A vezérigazgató szerint a gépeik az átlagosnál nagyobb, akár 80 százalékos kihasználtsággal is működnek, és további bővülésre számítanak március végétől. 

Bár 2013-as pénzügyi jelentésük még nem készült el, a vezérigazgató elmondása szerint jó pozícióban vannak, 2014-ben két új Boeing 747-est is átvesznek. Arra számítanak, hogy a Távol-Keletről Európába irányuló forgalom alacsony marad, az Európából Távol-Keletre irányuló forgalom viszont bővülni fog.

A Silk Way Airlines-t 2001-ben alapították, a Heydar Aliyev Nemzetközi Repülőtérről üzemelő társaság 50 repülőtérre közlekedik, flottájában két-két Boeing 767-es és 747-es mellett megtalálható az Iljusin Il-76-os és az Antonov AN-12-es típus is. A járatok hetente kétszer, minden szerdán és szombaton hajnali 6 óra körül érkeznek Budapestre.

zöldhasú
Hirdetés