2014. február. 13. 10:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 13. 11:17 Gazdaság

Varga: a kormány nem lehetetlenített el senkit a segélyeken spórolással

Több ember részesült 2012-ben foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, vagyis segélyben, mint előtte, a pénzösszeg csökkentése miatt azonban ez kevesebb kiadással járt. Varga Mihály szerint hiába spóroltak 7 milliárdot a segélyeken, ez nem lehetetlenített el senkit.

2011-ben 205 ezren, majd azóta átlagosan 32 ezer emberrel többen kapnak foglalkoztatást helyettesítő támogatást (FHT), ennek ellenére közel négy milliárd forintot spórolt ezen a kormány - derül ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Mesterházy Attila és Pál Béla MSZP-s képviselők írásbeli kérdésére adott válaszából.

Varga azt írja, az Orbán-kormány alatti 2012-es átalakítás körülbelül 205 ezer embert érintett, átlagosan ennyien részesültek foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, vagyis segélyben 2011-ben, akkor 63,8 milliárd forintba került a juttatásuk kifizetése. 

2012-ben a segélyre fordított kiadások 60 milliárd forintra mérséklődtek (annak összegének 28 500 forintról 22 800 forintra csökkentésével), "de ez az előző évihez képest 32 ezer fővel magasabb éves átlaglétszám mellett teljesült (azaz a valós — a létszámnövekedés hatásával korrigált – megtakarítás kb. 7 milliárd forint volt)" - írja Varga Mihály. A miniszter szerint a kiadások 2013-ban is a 2012. évi szint körül alakultak, és 2014-re is hasonló nagyságrend prognosztizálható annak ellenére, hogy a 2012. évi költségvetésben a segély összegének csökkentésével még 18,4 milliárd forint spórolást terveztek.

Varga hozzáteszi, a kormány azonban időközben bevezette a közfoglalkoztatási bér fogalmát, erre 2011-ben 59,8 milliárd forintot költöttek, 2012-ben már 131,9 milliárd forintot, 2013-ban pedig 171,2 milliárd forintot. Az idei előirányzat 183,8 milliárd forint.

"A Kormány nem lehetetlenített el egyetlen családot sem az FHT összegének mérséklésével, sőt, a közfoglalkoztatás bővítésével lehetőséget teremtett arra, hogy a családok a segélynél magasabb bevételhez jussanak és minél több rászoruló visszataláljon a munka világába" - írja Varga Mihály.

zöldhasú
Hirdetés