2014. január. 28. 14:16 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 28. 18:12 Gazdaság

Megoldotta a helikoptertípus-problémáit az Airbus

Több helikoptert szállított le megrendelőinek az Airbus Helicopters 2013-ban az előző évihez képest, a cég világpiaci részesedése 46 százalék volt - közölte a társaság vezérigazgatója kedden.

Az előző évben 497 helikoptert adtak át, míg 2012-ben 475-öt – közölte Guillaume Faury vezérigazgató. A korábban Eurocopter néven működő cég vezérigazgatója a pénzügyi teljesítményről annyit mondott: az árbevétel egy számjegyű növekedésére számít, további részleteket februárban hoznak nyilvánosságra.

A teljesítményt a cég értékelése szerint negatívan befolyásolta, hogy több baleset miatt az EC225-ös típust egy időre ki kellett vonni a szolgálatból. Guillaume Faury az évértékelőn már azt mondta, minden problémát megoldottak, a típus biztonságosan üzemel.

A marseilles-i székhelyű Airbus Helicopters céget 1992-ben alapították Eurocopter néven, 2012-es árbevétele 6,3 milliárd euró volt, és 22 ezer embert foglalkoztatott. A cég 2013-as piaci részesedésével megelőzi az amerikai Bellt és a brit-olasz AgustaWestlandet is. A gyártó hétfőn kapta meg a típusengedélyeket legújabb típusára, az EC175-re, amelyből az idén szállíthatja le az első darabokat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.