EKB-elnök: még nincs vége a válságnak
Az Európai Központi Bank elnöke szerint még túl korai a válság végéről beszélni, de a gazdasági adatok alátámasztják az EKB véleményét, amely szerint "hosszabb ideig a mostani szinten maradhat az alapkamat". Mario Draghi azután beszélt erről, hogy az EKB-tól közölték: továbbra is 0,25 százalékon tartja alapkamatát.
Draghi szerint belátható időn belül az infláció "visszafogott lesz", és csak fokozatosan éri el a 2 százalékot. Az EKB elnöke azt mondta, hogy a központi bank középtávon korlátozott inflációs várakozásainak megfelelően megengedőbb monetáris politikát folytat.
Az EKB továbbra is kész minden eszköz bevetésére, de a pontos körülményektől függ, hogy milyen eszközöket mikor használna fel. Vannak olyanok, amelyek a rövidtávú pénzellátási problémákat kezelik és olyanok, amelyek a hosszabb távúakat, de az EKB minden esetben az árstabilitás megőrzését figyelembe véve lép – magyarázta.
Az EKB elnöke szerint összességében túl korai még a válság végéről beszélni, nagyon óvatos lenne egy ilyen kijelentéssel. Kiemelte, hogy nagyon magas szinten, 12,1 százalékon van a munkanélküliség az eurózónában, és a gazdasági növekedés beindult ugyan, de nagyon törékeny, politikai és gazdasági kockázatok is fenyegetik.
Draghi kedvezőnek nevezte, hogy míg korábban a növekedés szinte teljesen exportvezérelt volt, mostanra nagyobb szerep jut a lakossági fogyasztásnak. A növekedést segíti az EKB monetáris politikája, a visszatérő gazdasági bizalom, valamint az európai országok pénzügyi helyzetének javulása is. Ezek a kedvező hatások azonban könnyen megszűnhetnek.
Az EKB szerint a lakossági kereslet és az export erősödése ellenére is csak lassú gazdasági növekedés lesz 2014-ben és 2015-ben is. A bank a hitelezésben és a pénzellátásban is csak mérsékelt növekedést vár a 2013. novemberi adatok alapján. A lakosságnak és a vállalakozásoknak nyújtott hitelezés szintje alacsony, sőt utóbbi kategóriában még csökkenni is látszik.
Draghi szerint 2012 nyara óta jelentős előrelépés történt a bankok finanszírozásának javításában, de tovább kell csökkenteni az európai bankrendszer töredezettségét, és erősíteni a bankok stabilitását. A bankunió létrehozására tett lépések fontosak, mert önmagukban növelik a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat – tette hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.