Védendő lehet sok hazai vízfogyasztó is januártól
A víziközmű-szolgáltatási törvénybe január 1-től bekerül a védendő felhasználó - azaz fogyasztó - fogalma. Ide tartoznak majd a szociálisan rászorulók, valamint a fogyatékkal élők.
Az Országgyűlés által december elején elfogadott törvény szerint a szociálisan rászoruló személy kedvezményként részletfizetésre, illetve fizetési haladékra jogosult. A fogyatékkel élőnél pedig a különleges bánásmód a méréssel, leolvasással, számlázással és a díjfizetési módokkal kapcsolatos igényeinek figyelembevételét jelenti.
A víziközmű-szolgáltató a kétféle védendő csoportról nyilvántartást vezet, de az abba való felvételt a felhasználónak kell kérnie. A törvény csak érinti azt, hogy a rászorultság milyen dokumentumokkal igazolható. A jegyző azt igazolja, hogy az illető azon a helyen lakik, ahol a vízdíj-kedvezményt kéri, amúgy a rászorultságot az ellátást biztosító szervezetek igazolják.
A részletes feltételeket a végrehajtási kormányrendelet tartalmazza majd.
Ugyan ez a törvénymódosítás írja elő azt, hogy az átalánydíjas fogyasztóknak 2015. december 31-ig vízórát kell felszereltetniük. A mérő helyét a fogyasztónak kell kialakíttatnia, a szolgáltató viszont nem tagadhatja meg az óra felszerelését.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.