2013. december. 14. 08:13 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 14. 08:10 Gazdaság

Devizahitelesek: a Kúria nem fog közgazdasági tanulmányt írni

A devizahiteles ügyekkel kapcsolatban jövő hétfőre összehívott jogegységi ülés nem jelenti azt, hogy azonnal állást foglalnak minden kérdésről, csak azt jelzi, hogy a Kúria megkezdi a jogegységi indítvány tárgyalását - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Darák Péter, a Kúria elnöke.

A lap szombati számában megjelent interjú szerint a devizahiteles perekkel kapcsolatos jogértelmező munka nem a közelmúltban indult el, egy éve pedig a fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú módosítására vonatkozóan fogalmaztak meg kollégiumi döntést, amit várhatóan most is hasznosítanak majd.

A Kúria elnöke elmondta: a jogegységi tanács 36 tagú lesz, 31 kúriai bírón kívül az öt ítélőtábla kollégiumvezetője is feladatot kap. A döntéshozatalhoz kétharmados többség szükséges.

Darák Péter szólt arról is, hogy a Kúria nem fog közgazdasági tanulmányt írni, de az eljárás során szakértői véleményeket kérhet, szakértőket hallgathat meg. Megkeresték a Legfőbb Ügyészséget is, ők hivatalból fogalmazzák meg álláspontjukat - tette hozzá.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.