2013. december. 10. 07:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 10. 07:22 Gazdaság

Megvált az amerikai kormány GM-részesedésétől

Az állam által utolsóként eladott 31,1 millió részvény kevesebb mint 2 százalékos tulajdoni hányadot képviselt. A legnagyobb amerikai autógyártót bő négy éve, a pénzügyi válság kitörése után a kormányzati mentőakció mentette meg a csődhelyzettől. Az állam akkor 61 százalékos részesedést szerzett.

Mintegy 10 milliárd dolláros veszteséggel teljesen megvált az amerikai kormányzat attól a részesedésétől, amelyet négy éve vásárolt a General Motors autógyártó vállalatban, hogy segítse a neves céget a nemzetközi pénzügyi válság elleni küzdelemben.

Az állam által utolsóként eladott 31,1 millió részvény kevesebb mint 2 százalékos tulajdoni hányadot képviselt.

A pénzügyminisztérium közlése szerint az adófizetőknek jóval többe került volna a most bejelentett veszteségnél, ha a cég csődbe megy. Így ráadásul - jelezte a tárca - segítettek egymillió munkahely megtartásában és a teljes autóipar talpra állásában.

A legnagyobb amerikai autógyártót bő négy éve, a pénzügyi válság kitörése után csak egy 49,5 milliárd dolláros kormányzati mentőakció mentette meg a csődhelyzettől. Az állam a tőkeinjekcióval 61 százalékos részesedést szerzett.

A GM 2010 végén visszatért a tőzsdére, az állam azóta folyamatosan csökkentette tulajdoni hányadát.

Az állami részvényeladások befejeződésének hírére a cég részvényei erősödtek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.