2013. december. 05. 17:30 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 05. 17:22 Gazdaság

EKB-elnök: 1,1 százalékos GDP-növekedés lesz az eurózónában

Az Európai Központi Bank (EKB) számításai szerint 1,1 százalékos GDP növekedés lesz az eurózónában 2014-ben. Ez 0,1 százalékponttal magasabb, mint a korábbi becslés - mondta el Mario Draghi az EKB elnöke csütörtökön sajtótájékoztatóján az EKB idei utolsó kamatdöntő ülése után.

Csütörtökön nem változtatott, továbbra is 0,25 százalékon hagyta alapkamatát az Európai Központi Bank (EKB). Mario Draghi szerint a gazdasági adatok alátámasztják a döntést, hogy "hosszabb ideig a mostani szinten maradhat az alapkamat".

Draghi szerint az infláció belátható időn belül "visszafogott" lesz, akárcsak a monetáris politika. Az infláció tartóan a 2 százalékos szint alatt maradhat. 2013-ban éves szinten 1,4 százalékos, 2014-ben 1,1 százalékos, 2015-ben 1,3 százalékos inflációt várnak, de figyelemmel kísérik a folyamatokat, és hajlandóak minden eszközt felhasználni, ha hirtelen szükségessé válik - jelezte az elnök.

2013 negyedik negyedévében gazdasági növekedésre számítanak az eurózónában, 2014 első negyedévében erősödhet a lakossági fogyasztás is.  Az elnök szerint az európai export is növekedhet jövőre. Jelenleg a pénzügyi szektorban tapasztalt gazdasági javulás kezd megmutatkozni a reálgazdasági folyamatokban is.

Draghi felhívta rá a figyelmet, hogy hiba lenne azt hinni, hogy azonnali hatása van az EKB monetáris politikájának. Idő kell, hogy érződjön a segítség, és több tényezőtől is függ, hogy mennyire lesz hatékony. Ilyen tényező például a bankok és magánszektor pénzügyi helyzete. Az elnök szerint azonban nem lehet gazdasági növekedést várni a hitelek korlátlan növelésével, strukturális reformok kellenek nemzetgazdasági szinten.

Az EKB-nak nincs célszáma az euró árfolyamára, de Draghi szerint tudják, hogy az árfolyamszintek fontosak az árstabilitás és a gazdasági növekedés miatt is, ezért figyelnek rájuk. Draghi szerint csökkent a bizonytalanság a pénzügyi piacokon, de úgy látják, hogy az európai bankok az eddig kapott segítséget inkább államkötvény-vásárlásra használták fel, és ebből kevés érződött a reálgazdaságban.

Az újságírók kérdezték az elnököt az EKB alapkamatának esetleges negatív tartományba való csökkentéséről. Draghi szerint semmilyen konkrét eszközről nem beszéltek a negatív kamatlábak kérdésében, és nem is tűnik szükségesnek, hogy ezzel most részletesebben foglalkozzanak.

Draghit kérdezték a héten több nemzetközi bankra kamatmanipulálás miatt kiszabott bírságokról is, de az elnök nem kommentálta a hírt. Draghi szerint ezek a dolgok az Európai Bizottság hatáskörébe tartoznak.

Az EKB elnöke megköszönte az újságírók munkáját, mert ebben az évben várhatóan már többször nem fognak találkozni. Draghi karácsonyi ajándéka az volt, hogy ma a szokásosnál tíz perccel hosszabb ideig  állt a sajtó rendelkezésére.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.