Pluszban startolt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,81 pontos emelkedéssel, 18 670,06 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,20 százalékkal erősödött.
Mezei Ákos, a Buda-Cash üzletkötője a szerdai kereskedés nyitása előtt azt mondta: kedden az amerikai és az európai piacok is mínuszban zártak, így szerdán a BÉT-en is folytatódhat a "lecsorgás", iránykereső kereskedés várható szolid mínuszokkal.
A Központi Statisztikai Hivatal szerdán teszi közzé a részletes harmadik negyedéves GDP számokat, illetve a Magyar Nemzeti Bank publikálja a legutóbbi kamat-meghatározó ülés jegyzőkönyvét. Az adatok Mezei Ákos szerint ugyanakkor nem mozgatják meg számottevően az árfolyamokat.
A CIB Bank elemzői reggeli előrejelzésükben szintén azt írták: az adatoknak csak mérsékelt lesz a piaci hatásuk, a jegyzőkönyv fő üzenete pedig az lehet, hogy a monetáris tanács lát még teret óvatos kamatcsökkentésekre.
Az elemzők hozzátették: a fejlett piacokon is több fontos szám kerül nyilvánosságra, a figyelem azonban egyre inkább a csütörtöki jegybanki ülésekre és a pénteki amerikai munkaerő-piaci adatokra irányulhat; addig az óvatos kivárás maradhat a fő tendencia.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,45 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel 18 632,25 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A Mol ára 80 forinttal, 0,57 százalékkal 13 920 forintra csökkent, 970,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 119 forinttal, 2,65 százalékkal 4380 forintra esett, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.