Ma kiderül, összejött-e az 1,7 százalékos GDP-növekedés
A bruttó hazai termék (GDP) harmadik negyedéves, részletes adatait teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A novemberben közölt első becslés szerint a GDP 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint.
Murai Bálint, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: alapvetően a mezőgazdaság, az ipar, ezen belül a járműgyártáshoz kapcsolódó ágazatok, valamint az építőipar teljesítményének bővülése okozta a növekedést. A tavalyi alacsony bázis szintén szerepet játszott az idei harmadik negyedévi adatban.
A GDP 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a naptárhatással kiigazított adatok szerint.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.