2013. december. 03. 21:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 03. 21:36 Gazdaság

Ír kilábalás: meglepték a cégek a dublini kormányt

Növekedtek az ír adóbevételek az év első 11 hónapjában. A pénzügyi tárca keddi bejelentése szerint 2013-ban november végéig 35,18 milliárd eurónyi adót szedtek be, 4,2 százalékkal többet, mint 2012 azonos időszakában.

Az első tizenegy hónap adata alapján a vállalatoktól a korábban reméltnél több adó folyt be, de az áfabevételek 1 százalékkal elmaradtak a pénzügyminisztérium várakozásaitól. Az általános forgalmi adóból származó bevétel csökkenése a lakossági fogyasztás gyengeségére utal.

A pénzügyminisztérium azt is közzétette, hogy a hiány 8,57 milliárd euróra csökkent idén novemberben a 2012-es 12,96 milliárd eurós novemberi adathoz képest. Ezeket az adatokat nagy figyelemmel kíséri az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Az adatok jól mutatják, hogy az ír gazdaság milyen helyzetben van a gazdasági válságból való kilábalás megkezdése után.

Írország kikerült az EU az IMF és az Európai Központi Bank által alkotott trojka felügyelete alól. A három szervezet azért rendelkezett idáig beleszólással az ír gazdaságpolitikába, mert a pénzügyi válság alatt Dublin 85 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagra szorult. Bár Írország kikerül a trojka gyámsága alól, a mentőcsomag utóhatásaként még 2015-ig köteles lesz különböző megszorító intézkedéseket bevezetni, hogy biztosítsa a pénzügyei stabilitását.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék