2013. október. 31. 10:21 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 31. 13:12 Gazdaság

Befagyasztaná a Fidesz a gázcégek rendszerhasználati díját

A Fidesz a földgázellátási törvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a rendszerhasználati és egyetemes szolgáltatási díjakat határozatlan ideig ne módosíthassák. Ezt Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője jelentette be csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon.

A jelenlegi szabályozás szerint bizonyos ciklusonként – kettő-négy évente – meg kell határozni az egyetemes szolgáltatási díjakat.

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa sajtótájékoztatón közölte, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak a tervek szerint nem kell új díjakat meghatároznia, a régi díjakon kell a számlákat megkapniuk a fogyasztóknak.

A képviselő szerint erre azért van szükség, mert a szolgáltatók alacsonyabb fogyasztás esetén ennek a díjnak az emelésével trükköztek, így biztosítva a magas bevételeket.

"Ez a fordított arányosság is bizonyíték arra, hogy a szolgáltatók azt csináltak, amit akartak: ha kevesebb a fogyasztás, akkor majd drágábban adjuk, és akkor is megmaradunk a pénzünknél" – fogalmazott Németh Szilárd. A törvénymódosítás véleménye szerint szükséges ahhoz, hogy semmi se veszélyeztesse a rezsicsökkentés politikáját.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.