2013. október. 21. 08:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 21. 09:18 Gazdaság

Bitay: életszerűtlen, hogy az oligarchának ennyi strómanja legyen

Nincs mit csodálkozni azon, ha rokonok viszik el az állami földeket egy-egy település haszonbérleti pályázatán – mondta az állami földprogramért felelős államtitkár az Origónak adott interjújában.

"Kicsit életszerűtlen is lenne, hogy Csányitól Leisztingeren át Simicskáig és Nyergesig minden állítólagos oligarchának ennyi helyi strómanja legyen" – mondta az Origónak adott interjújában a Vidékfejlesztési Minisztérium nyáron kinevezett, állami földprogramért felelős államtitkára. Bitay Márton úgy fogalmazott, hogy az eddigi nyerteseknek több mint 80 százaléka természetes személy, akik a földek 75 százalékát vitték el. Szerinte emiatt megdől az az állítás, hogy céghálók nyúlják le a földeket.

Az államtitkár szerint nincs mit csodálkozni azon, ha rokonok viszik el az állami földeket egy-egy település haszonbérleti pályázatán. Mint mondta, mindenütt helyi gazdák nyernek, csak néhányan úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a kiírás értelmében húsz kilométeren belül mindenki helyinek minősül.

Arról az esetről, miszerint egyetemisták nyertek földeket Somogyban azt mondta, "ahogy utánajártam, kiderült, a szüleik és nagyszüleik is azon a településen gazdálkodtak. De ilyen alapon én sem tudok megesküdni, hogy nincs a nyertesek között egy gyerekkori barátom, akivel körtét loptunk az iskola udvaráról".

Bitay az interjúban megjegyezte, minden olyan ügyet, ahol akár hiba, akár visszaélés gyanúja felmerül, kivizsgálják. Megígérte, hogy a Nemzeti Földalapkezelő honlapján megjelenik majd az átláthatóságot segítő kereső, és állítja, ő szokta kérni, hogy a nyilvánosságra tartozó adatokat adják ki.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.