GKI: folytatódik a magyar gazdaság leszakadása
Vége a recessziónak, de folytatódik a magyar gazdaság leszakadása a környező országoktól, és lényegében perspektívátlan pályán döcög a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint.
Magyarországon, ahogyan Európában is, véget ért a recesszió, de a 2012. évi jelentős és 2013. I. félévi kis visszaesést 2013. II. félévében is csak 0,8 százalék körüli növekedés követi – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb prognózisában.
A gazdaságkutató szerint 2013 egészében is csak a mezőgazdaságnak – a tavalyi nagyon rossz után idén viszonylag kedvező időjárásnak – lesz köszönhető a stagnálásnál jobb eredmény. Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, a GKI szerint azonban az ennek érdekében alkalmazott eszközrendszer lefagyasztotta a gazdaságot, és a magyar gazdaság perspektívátlan pályán döcög. Mivel a 2013. évi 0,3 százalék után 2014-ben is csak 1,3 százalék körüli növekedés várható, folytatódik az ország leszakadása a régiótól: 2011-14-ben a GDP átlagosan csak évi 0,4 százalékkal nő, ennél rosszabb teljesítmény egyedül Szlovéniában lesz.
Mindez a GKI szerint arra utal, hogy a gyenge magyar teljesítménynek csak egy kisebb részét magyarázza az EU keresletének gyengesége, abban főleg a hazai piac továbbra is tartó szűkülésének, az ezt kiváltó téves gazdaságpolitikának van szerepe. Miközben a választási gazdaságpolitika, az erőszakos rezsicsökkentés és a devizahitelek kivezetésének folytatása tovább rontja a magyar gazdaság befektetői megítélését, a nemzetközi likviditásbőség is lanyhulóban van. Mindez együttesen negatív fordulatot okozhat a magyar gazdaság elmúlt egy évben javuló finanszírozási feltételeiben – írja a gazdaságkutató.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.