2013. szeptember. 10. 11:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 10. 12:35 Gazdaság

Rettegünk a nyugdíjas évektől

Fordulat következett be a nyugdíjtakarékosságban. Az idei első félévben fordult elő először, amikor az önkéntes magánnyugdíjpénztári tagok több pénzt tettek félre idős korukra, mint amennyit a munkáltatók fizettek be számukra. A tudatosság oka: rettegünk a nyugdíjas évektől.

A pénzügyi felügyelet adatai szerint az idei első félévben az önkéntes nyugdíjpénztári tagok egyéni befizetése 21,2 milliárd forintot tett ki, míg a munkáltatói tagdíj hozzájárulás 17,5 milliárd forintra rúgott. Ezzel pedig az önkéntes nyugdíjpénztárak közel húszéves fennállása óta az idén volt az első félév, amikor a tagok több pénzt tettek félre időskorukra, mint amennyit a munkáltatók fizettek be számukra – írja Az én pénzem pénzügyi portál. A fordulat oka pedig elsősorban a félelem. 

A lakosság háromnegyede ugyanis bizonytalannak tartja saját időskori ellátását – derült ki az Allianz felmérésből. Ez szinte megegyezik azzal, amit az OTP legutóbbi öngondoskodási kutatásában mért. Az is szinte ugyanolyan eredmény, hogy még azok között is, akik az államtól várják a megélhetést biztosító nyugdíjat, sokan tisztában vannak azzal, nem tudnak majd megélni ebből az összegből.

A megtakarítói réteg ugyanakkor szűkül, a megmaradtak viszont egyre tudatosabbak. Az adókedvezménnyel segített megtakarítások dinamikusan bővülnek. Az Allianz felmérése szerint a nyugdíjpénztárak után a leginkább kedvelt megtakarítás az életbiztosítás, az emberek 48 százalék az előbbit, 31 százalékuk az utóbbit választja, bővülésre viszont van még tér. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) nemrégiben tette ugyanis közzé, hogy az egy főre eső életbiztosítási díjbevételek terén 34 európai országból hazánk az utolsók között teljesít.

A válság azonban nem tett jót az önkéntes nyugdíjpénztári szektornak sem, öt év alatt majdnem 200 ezerrel csökkent a tagok száma.  A kedvezőtlen tendencia az idén sem fordult meg, de azért az öngondoskodás térnyerése mellett már akadnak egyéb biztató jelek is. Évek óta most először például nőtt a tagdíjbevétel.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés