2013. augusztus. 14. 11:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 14. 12:18 Gazdaság

GDP-körkép: több szomszéd is lekörözte Magyarországot

Gyorsult a gazdasági növekedés a második negyedévben a közép-kelet-európai régió több országában, így Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában, ugyanakkor lassult a bővülés üteme Bulgáriában.

A lengyel hazai össztermék (GDP) 0,4 százalékkal nőtt a június végével záródott három hónapban az első negyedévhez képest, amikor 0,2 százalékkal bővült. Éves szinten a második negyedévben a lengyel gazdaság 0,8 százalékkal erősödött az első negyedévi 0,5 százalék után.

Ugyancsak előzetes számítások szerint a szlovák gazdaság 0,3 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben a második negyedévben, felülmúlta a szakértők által várt 0,2 százalékot, míg az éves bővülés 0,9 százalék volt az első negyedévi 0,6 százalék után. A szakértők szerényebb, 0,5 százalékos éves szintű második negyedévi gazdasági növekedésre számítottak.

A cseh GDP a második negyedévben 0,7 százalékkal nőtt negyedéves szinten az első negyedévi 1,3 százalékos zsugorodás után, és ezzel a cseh gazdaság túljutott a csaknem két éve tartó recesszión. Éves összehasonlításban a cseh gazdaság 1,2 százalékkal gyengült a második negyedévben az első negyedévi 2,4 százalékos hanyatlást követően. 

Bulgáriában a negyedéves szintű gazdasági növekedés 0,2 százalékra mérséklődött az első negyedévi 0,4 százalékról. Éves szinten a GDP 0,1 százalékkal zsugorodott az első negyedévi 0,1 százalék növekedés után.

A magyar GDP a második negyedévben 0,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, míg az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint. Éves összehasonlításban 2011 negyedik negyedévében nőtt a GDP utoljára, az idei első negyedévben 0,6 százalékos volt a gazdasági növekedés a múlt év utolsó három hónapjához képest – tette hozzá a KSH.

 

 

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.