Felrántotta a forintot a magyar GDP-adat
Gyorsan erősödött a forint szerda reggel azt követően, hogy kiderült, az első negyedévben újra növekedésnek indult a magyar gazdaság.
Néhány perc alatt 292,2-es szintig süllyedt az euró forintárfolyama a korábbi, 294,6 feletti árfolyamról azt követően, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerda reggel bejelentette, ismét növekedésnek indult a hazai gazdaság.
A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a 2012 negyedik negyedévhez képest a szezonális és naptárhatásoktól tisztított adatok szerint, az előző év hasonló időszakához képest pedig csak 0,9 százalékkal csökkent – közölte a KSH szerdán.
A most közölt pozitív adat azt jelenti, hogy technikai értelemben megszűnt a recesszió Magyarországon – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az előző év azonos időszakához viszonyítva hazánk bruttó hazai terméke az elemzői várakozásokhoz képest (1,25-1,3 százalékos éves visszaesés) jóval kedvezőbben alakult: az előzetes adatok 0,9 százalékos csökkenést jeleznek.
A számok a kormány korábbi számításait igazolták, mely szerint lassabb növekedés várható az első félévben, míg az év második részében javulhat a teljesítmény – tette hozzá a minisztérium.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.