Minden területre kiterjedő könyvvizsgálatot rendeltek el a Gazpromnál, és az orosz állami számvevőszék máris jelentette: igen érdekes eredmények kerülhetnek napvilágra. Öt év után vizsgálódik a szervezet, és bár törvény írtja ezt számukra elő, minden kérdéses ügyet elővesznek.
Az orosz számvevőszék öt év után újra átvizsgálja a Gazpromot – írta meg a energiainfo.hu az RT News hirportálra hivatkozva. Az új vizsgálat a tisztviselők szerint érdekesek lesz. „Sokan beszélnek a vállalat zártkörűségéről, de én szeretném hangsúlyozni, hogy a Gazprom teljes mértékben együttműködik a számvevőszék munkatársaival és rendelkezésükre bocsátja az összes szükséges papírt” - mondta Szergej Sztefaszin, a számvevőszék elnöke.
A vizsgálat szándékát nemrég jelentették be, a napokban kezdődik és a tervek szerint novemberig fejeződne be. A teljes audit során a gigavállalat hatékonyságát, belső költségeit és "egyéb kérdéses ügyeket” vizsgálnak majd át - Szefaszin azonban azt is hozzátette, hogy mindezt a törvény írja elő számukra.
Az orosz állami monopólium-ellenes intézet (FAS) rendszeresen szót emel a Gazprom ellen, mondván, a nagyátmérőjű vezetékek tenderei gyanúsak. A FAS szerint a jelenleg alkalmazott pályázati eljárásban nincs verseny a vezetékgyártók között. "Csak két vagy három közvetítő van, akik nem is versenyeznek; gyakran csak egy észak-európai cég bonyolítja le a projekteket" - nyilatkozta az Interfax hírügynökségnek a monopólium-ellenes intézet.
.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.