Elítélték az oroszok Mariupol védőit – fotók
A vád szerint „Oroszország alkotmányos rendjének erőszakos megváltoztatására irányuló cselekményekben” vettek részt.
A vád szerint „Oroszország alkotmányos rendjének erőszakos megváltoztatására irányuló cselekményekben” vettek részt.
Az orosz elnök szerint ez lehetővé tenné új választások megtartását az általa megtámadott országban.
Vagyim Moskovics az 55. leggazdagabb orosz.
Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong-un tavaly olyan megállapodást írt alá, amely értelmében „minden lehetséges eszközzel támogatják” egymást, ha támadás érné országaikat.
Csütörtökön mintegy harminc európai vezetőt lát majd vendégül Párizsban a francia elnök, aki már ezelőtt biztosította Zelenszkijt a további támogatásról.
Komolyan is gondolják kijelentésüket, ugyanis éjszaka Moszkva dróntámadást indított a kikötőváros, Mikolajiv ellen.
A hazai pályafutása után több nemzetközi válság kezelésében részt vett politikus a Die Pressében közölt vendégkommentárjában azt írja, hogy Európa remélheti a legjobbat, de készüljön a legrosszabbra: Trump fellépésével a Nyugat már sosem lesz olyan, mint eddig.
Richard Grenellnek azt ajánlották, hogy tanulmányozza egy kicsit a történelmet, de egy republikánus képviselő egyszerűen leseggfejezte.
A megbeszéléseken a béke mellett a gazdasági együttműködésről is szó lesz állítása szerint.
Versengő autokráciából önkényuralommá válhat Törökország, miután megkezdődött Ekrem Imamoglu ellenzéki elnökaspiráns félreállítása. A leszámolás visszaüthet azonban Tayyip Erdogan elnökre.
Az orosz külügyminiszter elmondta, erről is volt szó a hétfői szaúd-arábiai találkozón.
A Nobel-díjas magyar tudós arról írt, hogy megtapasztalta, milyen a háború sújtotta Ukrajnában élni.