A magyar megtakarítások szinte láthatatlanok
Egy OECD-összeállítás azt vizsgálja, hogy a lakosság mennyit takarít meg a számára rendelkezésre álló jövedelemből. A 2012-es év meglehetősen szomorú képet fest a magyar megtakarítási hajlandóságról: kevesebb, mint fele a nemzetközi átlagnak, jövedelmünk mindössze 2,4 százalékát takarítjuk meg.
Az OECD tagországokban a tavalyi évben a megtakarítási ráta – vagyis a rendelkezésre álló jövedelemből mennyit tudunk megtakarítani – átlaga 5,4 százalék volt, azaz száz egység jövedelemből 5,4-et takarítottak meg és fektettek be valamilyen formában. Ezzel szemben az eurózóna átlaga 7,7 százalék volt, míg Magyarországon a megtakarítási ráta csak 2,4 százalékot ért el – írja a Bankmonitor.hu. Ebben bizonnyal nem kis szerepet játszott országunk meglehetősen gyenge gazdasági növekedéséhez kapcsolódó gyenge jövedelmi viszonyunk is.
A legmagasabb megtakarítási rátával Svájcban találkozhatunk, ott 12 százalék feletti ez a mutató. Térségünkből a csehek jóval nagyobb, a szlovákok és a lengyelek pedig kicsivel nagyobb arányban takarítanak meg, mint a magyarok.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.